A francia végbélfütty-művész, aki tudásával egészen a Moulin Rouge színpadáig jutott

Sokan úgy gondolják, hogy a XIX.-XX. század fordulóján a szórakozás is jóval minőségibb volt – bálokat tartottak, táncoltak, vagy stílusos ruhákba öltözve iszogattak, miközben egy zenekar játszott a háttérben. Ez jórészt persze igaz, de nem feledkezhetünk meg a csodabogarak százairól sem, akik Párizs, valamint más nagyvárosok színpadjait is meghódították.

Közülük is kiemelkedett azonban az egyszerű Le Petomane-nak (Pukimániás) hívott Joseph Pujol (1857-1945), aki egy fura élménynek köszönhetően ismerte fel tehetségét: épp a tengerben merült alá, visszatartva a levegőjét, mikor fura, jeges érzést érzett a hátsóján. Ijedten a partra szaladt, és meglepetten tapasztalta, hogy tengervíz folyik a hátsójából.

Később, a hadseregben ezt a trükköt örömmel előadta a bajtársainak is – vizet szívott fel egy lábasból, majd néhány méternyire elsétált vele, és újra kiengedte.

Ekkor ismerte fel, hogy akár levegőt is képes beszívni, így a színpad felé kezdett kacsintgatni. 1887-ben szülővárosában, Marseilles-ben debütált, de öt évvel később már a Moulin Rouge színpadán láthatták az érdeklődők, ahogyan ágyúdörgést, vagy vihart utánoz, egy-két lépésnyi távolságból elfúj egy gyertyát, szív el egy cigarettát, vagy épp az O Sole Mio-t és a francia himnuszt játssza egy okarinán, a fenekéhez csatlakoztatott gumicsövön keresztül.

Mindezt természetesen frakkban és fehér kesztyűben, de a helyes táplálkozási szokásai és a napi beöntés miatt legalább szagtalan zenét alkotott.

A férfi akkora sztár lett, hogy az előadásaiért heti húszezer frankot tehetett zsebre – ezzel Európa Houdini utáni legjobban kereső előadójává vált.

Következő két évét ott töltötte, de 1894-ben egy – pénzügyi gondokkal küzdő barátjának megsegítésére szervezett – koncert miatt összeveszett munkaadóival, akik 3000 frankra büntették. Pujol otthagyta a társulatot, majd saját utazó társulatot verbuvált Theatre Pompadour néven.

Az első világháború kitöréséig ezt az életet folytatta, valamint tökéletesítette műsorszámait, de az értelmetlen háborús vérontás annyira sokkolta, hogy inkább visszavonult Marseilles-i pékségébe, később pedig Toulonban nyitott kekszgyárat.

Sajnos egyetlen előadásáról sem maradt fenn hangfelvétel, de egy klasszisokkal ügyetlenebb kortársa, Monsieur Lefires 1904-es előadásának részlete itt hallható:

1945-ben, 88 évesen hunyt el, emléke viszont számtalan filmen, musical-ben, valamint könyvben tovább él.