Nemcsak a római szobrok, de a középkori templomok is színpompásak voltak

Az ókori Görögország és a Római Birodalom szobrairól – a résekben fellelhető festékmaradványok miatt – már köztudott, hogy kétezer évvel ezelőtt színesek voltak, azt azonban egészen a közelmúltig homály fedte, hogy ugyanez a helyzet a középkori székesegyházakkal, vagy legalább néhányukkal kapcsolatban is.

A legnagyobb francia középkori templom, az 1270 körül elkészült amiens-i Notre-Dame székesegyház homlokzatának kilencvenes évekbeli restaurálásakor a nyugati oldalon furcsa dologra bukkantak:

festékmaradványokra.

A további kutatások során újabb maradványok kerültek elő, így végül a francia szakértők elég adattal rendelkeztek ahhoz, hogy elképzeljék, hogyan is festett a katedrális a XIII. század végén, röviddel a munkák befejezése után – ezt pedig egy fényfestés során be is mutatták:


Fotók: Stan Parry