Picasso nemcsak vásznakra, hanem egy francia kastély falaira is festett

A XIII. századi alapokkal rendelkező, 1362-ben megerősített, az 1790-es években kibővített és átépített provencei Château de Castille-t 1950-ben vásárolta meg a neves műgyűjtő, Douglas Cooper, aki szoros baráti viszonyt ápolt a kor legismertebb művészeivel, így a XX. századi avantgárd egyik legnagyobb zsenijével, Pablo Picassóval is.

A művészettörténész John Richardsonnal és a ház urával közös, hosszúra nyúlt ebédjeik, borozgatásaik vagy épp közös bikaviadal-élményeik egyikén vetődhetett fel az ötlet, hogy Picasso akár ott is hagyhatná kézjegyét a ház fedett teraszának egyik falán.


Az öt nagyméretű, bikaviadalt és egy egész sornyi ruhátlan embert ábrázoló, 1963-ban elkészült festmény azóta természetesen már védett francia műemlék, mely most a hét hálószobás kastéllyal együtt mindössze 8,9 millió euróért (2,75 milliárd forintért) cserélne gazdát.

Ára igen kedvező, hiszen az öt hektáros telken álló, 560 négyzetméteres kastély már önmagában is értékes, a Picassók ára pedig (némi csökkenés után) továbbra is elég magas – néhány héttel ezelőtt az 1935-ös Tête de Femme például 7,5 milliárd forintnyi fontért kelt el.

További belső fotók a kastélyból: