Ismeretlen Budapest: Kívül szürke, belül romjaiban is egy csoda

Az óriásbagolynak látszó méhkastól alig néhány lépésnyire, a szűk Nádor és a még szűkebbnek tűnő Mérleg utcák sarkán, beszürkülve magasodik egy titokzatos épület, amely az avatatlan szem számára akár az ötvenes-hatvanas évek terméke is lehetne, leszámítva a díszes kaput és az óriási ablakokat körülölelő finom, mahagóni famotívumokat.

Az épület valójában több, mint száz évvel ezelőtt foglalta el a XIX. század derekán elkészült kétmeletes, majd 1866-ban Pán Péter testvére, Pán József által újabb szinttel bővített lakóház helyét.

Tervezői, a főként üzemeken és bérpalotákon dolgozó Heidelberg Sándor egy évek alatt összeszokott párossal, a Steindl Imre és Hauszmann Alajos tanítványaként építésszé váló, bécsi tervezőirodákban edződött Haász Gyulával, valamint az alapokat Lechner Ödöntől és Lajta Bélától kapott Málnai Bélával együtt készítette el a végleges tervet, amelyet a legtöbben a magyar modern magyar építészet úttörő munkájának tekintenek, pedig bizony ez a legérettebb, legdögösebb szecesszió, ami valaha a magyar földből kinőtt.

A megrendelő, az 1911-ben alapított, főként a faiparba befektető Cseh-Magyar Iparbank iroda- és bérházat álmodott meg a területre. Az épület tervpályázatára egy egész sornyi neves építész adott be munkákat.

Az ezeket elemző zsűri tagjai – köztük a két felkért szakértő, Lajta Béla és Alpár Ignác – végül a Haász-Málnai páros, valamint Heidelberg Sándor terveit találták a legjobbnak, noha mindketten kijelentették, hogy jelenlegi formájukban egyik terv sem kivitelezhető.

A Magyar Építőművészet vonatkozó, 1911. évi 12. száma szerint így történt:

Alpár Ignác úr minden egyes részletre kiterjedő szakvéleményt adott. Felülbírálta a beérkezett pályaterveket, különösen a világítás, a lépcsőzet, az emeleteken elhelyezendő magánlakások, továbbá a bolthelyiségek és elsősorban a tulajdonképeni bank praktikus elhelyezése és felépítése szempontjából. Részletesen elmondotta az egyes tervek előnyeit és hátrányait, és becsatolta a jelen jegyzőkönyvhöz fűzött kimutatást, amelyben az egyes tervek megfelelően klasszifikálva vannak és végeredményben odakonkludált, hogy a beérkezett 7 pályamunka közül a kivitelre abszolut alkalmasnak, minden változtatás nélkül egyiket sem találja.
Ezután Lajta Béla úr tette meg előterjesztéseit, amelyek nagyjában és egészében Alpár Ignác úr előterjesztésével megegyeztek. Az ő véleménye is odakonkludált, hogy még a legjobb tervek is, a kivitelnél egyes részleteikben változtatásokat igényelnek, mégis a 7 pályamunka közül a Haas és Málnaiét tartja viszonylag a legjobbnak.
A zsüri, ősszegezve a két szakértő véleményét, azt a kérdést tette fel a szakértőkhöz, hogy viszonylag melyik két pályamunkát tartják a legjobbnak és kivitelre leginkább alkalmasnak.
Szakértők erre a Haas és Málnai és Heidelberg Sándor építészek terveit jelölték meg a két viszonylag legjobb pályamunkának, annak kifejezett hangsúlyozása mellett, hogy a tervek egyikét sem tartják a mostani formájukban kivitelre teljesen alkalmasnak.

A zsűri két lehetőséget ajánlott: egy Haász-Málnai-Heidelberg-féle új, közös terv elkészítésének lehetőségét, vagy újabb szűkebb pályázatot ír ki a legjobb négy pályázó (Haász-Málnai, Heidelberg Sándor, Tőry Emil–Pogány Móric, Jónás Dávid–Jónás Zsigmond) közt. A választás természetesen a közös tervre esett.

Az ötemeletes, kőburkolatú, sarkán védőbástya-hatású kiemelkedéssel rendelkező épület élén négy emeleten át tartó, ötszögű, vasszerkezetű üvegerkélyt találunk, amelyek megtörik az épület összképének mostani szennyezett szürkeségét.

Az épülethez közelebb sétálva észrevehetjük az óriási földszinti üzlethelyiség (amely most az OTP egyik, 1431 négyzetméteren elterülő fiókjának ad otthont, amelyet a bank most értéke hetven százalékáért, 404 helyett 282,8 millió forintért vásárolhat meg) óriási ablakait körülvevő, szecessziós mahagóni díszeket, amelyek még rendkívülibbé teszik a XIX. század végi épületekkel teli környezetéből kirívó bankházat.

Az épület belső tere szöges ellentétben áll a homlokzattal, hiszen belépve egy romjaiban is lenyűgöző csoda tárul elénk, igazán szép, a felületes szemlélő számára nehezen észrevehető részletekkel.

Belépve azonnal a tágas lépcsőházban találjuk magunkat, ami kissé kopott ugyan, de a hangulata utánozhatatlan

A lépcsőházban a felsőbb emeletek felé haladva sem változik a helyzet, az apró díszek és virágládák pedig nagyon furán hatnak a tágas, csupasz, kopott térben

A korlát sem épp hagyományosan csatlakozik a lépcsőkhöz

A nagy bankfiók fölé magasodó udvarrész értelemszerűen az első emelet magasságában található – korlátján a Magyar Érték- és Iparbank felirattal, és a bankházak elengedhetetlen kiegészítőjével, egy méhkas ábrájával

A cselédlépcsőház falán növényi minta fut végig – ezt egy szakaszon egy lakó áldozatos munkával végigkarcolta egy kulccsal

A főlépcsőház legfelső szintje

A gang

Itt működött az Ismeretlen Budapest sorozatunkban korábban már említett, sósborszeszével naggyá vált Diana Kereskedelmi Rt. központi irodája, de a legalább féltucat kormányban pénzügyminiszterként részt vállaló ifj. Korányi Frigyes báró is itt bérelt lakást, sőt, 1923-ban a második Tisza-kormány földművelésügyi minisztere, Ghillány Imre báró is ideköltözött feleségével, Szinyei Merse Piroskával és annak családjával, így a Kállay-kormányban később közoktatásügyi miniszteri posztra került Szinyei Merse Jenővel.

Öt szoba-hallos, két cselédszobával és két fürdőszobával felszerelt utcai lakásuknak (az 1957-ben megözvegyült) Szinyei Merse Piroska egészen 1961-ig társbérlője maradt. A nő a második világháború utáni kitelepítést egyedül úgy úszta meg, hogy

Nádor utcai nagy lakását a hatóságoknak átengedte, csak a konyhát és cselédszobát tartva meg magának.

Az épületben ma az OTP fiókja mellett egy időskorúaknak fenntartott átmeneti gondozóház is működik.

A hirdetések az Egri Újság 1917-es és 1918-as évfolyamaiból származnak, az információk forrása pedig Nagy Ágnes Városnegyedek életciklusa: lakáselosztás-társadalmi rétegződés című munkája, báró Ghillány Imre képe a Pesti Napló egyik albumából, az előd bővítési tervrajza a Budapest Főváros Levéltárából, az épület tervpályázatának eredményei pedig a Magyar Építőművészet IX. évfolyamának 12. számából származnak. A belső és külső fotók egy része a Dési Krisztina fotói az épület Budapest 100-lapjáról, a többi pedig a szerző 2015. márciusi, okostelefonnal készített, valamint 2016. februári, nem túl okos fényképezőgéppel készített képei.