És te mit fogsz csinálni, ha nyugdíjas leszel? – A kezdő kritika

A kezdő hozza az összes elvárást, sőt, még túl is teljesít önmagán. Szem nem marad szárazon.

A mindenkori munkaerőpiac mindenkori legnagyobb vesztesei az idős emberek. A kezdő Nancy Meyers (Minden végzet nehéz, Egyszerűen bonyolult) forgatókönyvíró-rendezővel az élén ezt az örök problémát járja körül, könnyedén véve minden olyan akadályt, amit az egyébként igen kényes téma felkínál. Filmje egyszerre propaganda a munkaképes idős emberek és a 21. századi nő képe mellett, mégsem érzünk benne semmiféle ökölrázós feminizmust vagy hordón állva ágálást a “több munkát a szépkorúaknak” témakörben.

A történet szerint Ben Whittaker (Robert De Niro) jelentkezik egy webshopot üzemeltető start-up senior programjába gyakornoknak, azt sem egészen tudva, hogy mi lesz majd a feladata, de ahogy ő fogalmaz felvételi interjújában: megvan a napi rutinja, de nem érzi, hogy önmagán kívül bárkinek hasznos lenne, szeretné, ha a gyakornoki programmal ezen is változtathatna. Leendő főnöke, Jules Ostin (Anne Hathaway) korunk fiatal, feltörekvő üzletasszonya, akinek egyszerre három fronton kellene helytállnia: anyaként, feleségként és saját cégét irányító nőként. E három szerep pedig még egy olyan nőnek is megterhelő, mint Jules. Különösen akkor, hogy a cég befektetői új ügyvezetőt akarnak kijelölni Jules helyére, látván, hogy ennyi terhet már nem képes a hátán vinni – ezzel viszont Jules elveszítené befolyását saját cége felett.

Warner Bros. Pictures

Nancy Meyers nem moralizál egyik témában sem, hanem vesz két nagyon erős karaktert, összeereszti és hagyja őket érvényesülni. Nagyon jó képet kap a néző arról, hogy egy fejlődő vállalkozás hogyan működik, közben pedig megkapjuk ennek minden hátulütőjét is. Ben és Jules barátsága lesz az, ami végigvezet minket ezeken a nehézségeken, számos mellékszállal kiegészülve. A befektetők által kifejtett nyomás egyre jobban összetöri Julest, Ben pedig magának és új barátjának is be akarja bizonyítani, hogy egy hetvenéves ember is képes átlátni a jelen kor üzleti világát, és hogy élet- és munkatapasztalata nem lebecsülendő.

Warner Bros. Pictures

A régi értékeket valló idősek vs. menő fiatalok tematika számos humorforrásra ad lehetőséget, melyekkel Meyers nagyon szofisztikátlan bánik. A szereplők többször önmaguk reagálnak Ben gyakornokságának abszurditására ő maga pedig könnyedén, jó humorral reflektál. A mellékszereplők, bár felismerhetően archetipikusak (technokrata nerd, laza macsó csávó, feminin asszisztens fiú, nyugdíjas korú masszőz /Rene Russo/, maximalista titkárnő, gyermekével otthon maradó férj), mindegyiküknek saját minitörténete van.

Warner Bros. Pictures

Jules és Ben kapcsolatát nagyon precízen építi fel a rendező, ez néha a film hátrányára is válik, ezeknél a részeknél ugyanis picit döcög a forgatókönyv, mégis szükség van rájuk, hogy a végkifejlet megfelelően elő legyen készítve. Hathaway nagyon jól hozza a munkája és családja közt őrlődő, megfelelni akaró nő karakterét, amihez Robert De Niro kitűnően asszisztál. De Niro és Rene Russo kettőse pedig néhol a film legegyszerűbb, mégis legszebb pillanatait biztosítja.

Rengeteg problémát ölel fel a film, és rétegesen be is mutatja őket. A színészek játéka lebilincselő, minden poén ül, a történetben ugyan van néhány üresjárat, de mindezt feledteti az a sok apró minitörténet, ami végigkíséri főszereplőinket. Érzékeny és hatásos, mégsem hatásvadász mű, kerek történet a barátságról és az érvényesülésről. Vigyünk magunkkal zsebkendőt.

A kezdő (2015). Színes, amerikai vígjáték, 121 perc. – Értékelés: 9/10