Hatalmas csalás!

Vacskamati igencsak működött.

– Úgy fogtok tisztelni, mint a sicc – mondta működés közben.

És zörgött-börgött az üvegekkel, pancsikált a gyanús lében, labdázgatott a ványadtbarackokkal.

Na persze Aromo azonnal elhúzta a száját.

– Ha egy macskaféle azt mondja, hogy sicc, annak jó vége nem lehet – mormogta.

De Vacskamatinak aztán mormoghatott. Vacskamati zavartalanul zörgött-börgött, pancsikált és labdázgatott tovább. Azaz nem egészen zavartalanul, mert Ló Szerafin megkérdezte:

– És mitől fogunk úgy tisztelni, mint a sicc?

– Ez az! Mitől?! – bődült el Bruckner Szigfrid.

– Attól, hogy gazdag leszek – mondta nagy büszkén Vacskamati.

– Mint a sicc? – kérdezte Szörnyeteg Lajos.

– Igen. Mint a sicc! – mondta megvetően Vacskamati.

– Ha szabad érdeklődnöm, mitől fogsz meggazdagodni? – kérdezte gúnyosan Bruckner Szigfrid.

– Nem látod? – mondta Vacskamati –, barackbefőttet csinálok…

– Ezekből a ványadt barackokból? – heherészett Ló Szerafin.

– Ványadt? Még hogy ványadt?! – nevetett Vacskamati.

– Igenis ványadt! – kiabált Aromo. – Mi az, hogy ványadt! Csenevész, ösztövér, gyöszös, csökött!

Vacskamati, úgy látszik, ezt a pillanatot várta, mert abbahagyta a zörgés-börgést, a pancsikálást, a labdázgatást. Hősi pózba vágta magát.

– Valóban – mondta fennkölten. – A barack az ványadt, csenevész, ösztövér, gyöszös, csökött. De ti, kis földhözragadtak, nem ismeritek Vacskamati nagy, egyetemes, világméretű agyvelejét!

A hatás elsöprő volt. Szájtátva bámulták őt, az egy Aromo kivételével. Aromo csak vihogott:

– Talán a nagy, egyetemes, világméretű agyvelődet akarod befőttként eladni?

– Nyúlnak nyúlfarknyi esze – legyintett Vacskamati. – Most megismerkedhettek a nagy Vacskamati nagy, egyetemes, világméretű agyvelejének nagy, egyetemes, világméretű találmányával, a nagy, egyetemes, világméretű befőttesüveggel. Ide süssetek!

Ettől a szónoklattól még Aromóba is némi kis tisztelet költözött. Oda sütött hát ő is. Vacskamati meg – mint egy bűvész – fölkapott egy ványadt barackot, magasra emelte.

– Mi ez? – kérdezte drámai hangon.

– Egy dió – suttogta Szörnyeteg Lajos.

– Nem téged kérdeztelek – mérgelődött Vacskamati.

– Azt akartam mondani – védekezett Szörnyeteg Lajos –, hogy egy dió nagyságú barack.

– Ez a helyes beszéd – bólintott Vacskamati. – Ványadt ez a barack?

– Hát bizony… – mondták a többiek.

– Nem kétséges, jól mondjátok. Ványadtka, gyöszöcske, csenevészke. De ezt figyeljétek!

Meglóbálta a feje fölött a barackot, és mint egy varázsló, belehelyezte az előtte fényeskedő befőttesüvegbe.

Fölhördültek a csodálkozástól. A ványadtka barack akkorának látszott a befőttesüvegben, mint egy sárgadinnye.

– Na, hát ez az! – mondta büszkén Vacskamati. – Az emberek kapkodni fognak a befőttem után. Ez az én nagy, egyetemes, világméretű találmányom.

– Jobban mondva ez a te nagy, egyetemes, világméretű csalásod – mondta Aromo.

Fölcsillant Vacskamati szeme.

– Azt mondod, hogy ez egy nagy, egyetemes, világméretű csalás?

Bruckner Szigfrid böffentett.

– Még kérdi! Nagyítóüvegből csinál befőttesüveget, és még kérdi!

Vacskamati kivirult.

– Akkor ez azt jelenti… ez nem jelenthet mást, mint, hogy én egy nagy, egyetemes, világméretű csaló vagyok!

Ló Szerafin bólintott.

Kép: Szabó Ákos

– Az bizony. Az emberek majd boldogan megvásárolják a befőttedet, mert azt gondolják, hogy csodabefőttet vásárolnak csodabarackból. Odahaza kibontják, és ványadt, töppedt, vacak, mogyorónyi barackot találnak az üvegedben.

– Akkor aztán lesz haddelhadd – mondta Bruckner Szigfrid.

– Bizony – folytatta Ló Szerafin –, sose mosod le magadról, hogy nagy, egyetemes, világméretű csaló vagy. Az emberek köpnek, ha találkoznak veled.

– Sőt pöknek – bólogatott Szörnyeteg Lajos.

– Bizony, köpnek és pöknek – vette át a szót sugárzó arccal Aromo –, és soha többé egy szavadat sem hiszik. Árulhatsz nekik akkora barackokat, mint egy úri tök, akkor sem veszik meg, mert azt hiszik, becsapás.

– Megrendül benned a bizalmuk – mondta komoran Bruckner Szigfrid. – Te nagy, egyetemes, világméretű csaló.

– De hát ez nagyszerű! – ugrándozott Vacskamati.

– Miért volna ez nagyszerű? – nézett rá szemrehányóan Ló Szerafin.

– Gondoljátok, hogy bevesznek akkor abba a könyvbe is, aminek az a címe, hogy Nagy, egyetemes, világméretű csalók?

– De be ám! – rikkantott Bruckner Szigfrid –, még a fényképed is benne lesz. Szemből is, meg profilból is.

– Nagyon jó fényképarcom van – suttogta boldogan Vacskamati. – Híres leszek. Nagyon híres.

És már vitte is a piacra a befőttjeit.

– A szégyentelen – néztek utána mogorván a többiek.

Na, a piacon körülállták ám Vacskamati portékáját.

– De gyönyörű barack – mondták az emberek –, de csodálatos! Ilyen szép barackot még sose láttunk. Hogy adod, Vacskamati?

Vacskamati csak vihogott örömében.

– Ugye csodálatosnak látjátok?

– Miért ne látnánk annak, amikor az – mondták az emberek.

– Mégiscsak én vagyok a világ legnagyobb csalója! – rikkantott boldogan Vacskamati.

– Már miért volnál?

– Mert ezekben a befőttesüvegekben akkorka barackok vannak, mint egy ma született dió. Haha!

– Hogy mondhatsz ilyet – mérgelődött egy nagy bajszú –, amikor a saját szememmel látom, hogy gyönyörű, nagy barackok!

Vacskamati a hasát fogta nevettében.

– Na itt van, nyisd csak ki!

– Mennyiért adod?

– Ingyen – mondta Vacskamati –, nyisd csak ki!

A nagy bajszú kinyitotta az üveget, kivett egy barackot. Na nézd! Tényleg, mint egy csökött dió. Nahát. Úgy kacagott a nagy bajszú, majd kidőlt az oldala. Hamm, bekapta a ványadt barackot.

– Édesnek édes – mondta, és úgy nevetett, hogy kis híján a torkán akadt a barackmag.

Az emberek meg egyre többen tolongtak Vacskamati körül.

– Nézd, milyen mókás! – kiabálták. – Nahát!

Vacskamati osztogatta a befőtteket.

– Ezt nézzétek meg! Mit tud a nagy, egyetemes, világméretű csaló!

Nagy vigasság volt, nagy befőttevés. Ekkora ingyenes, kacagásos befőttevésre még a legvénebbek sem emlékeztek. Nem is emlékezhettek, mert ilyen még nem volt, amióta a világ világ. És talán nem is lesz. Mert ilyesmi csak egyetlenegyszer fordulhat elő a világon.

Nagy ünnepelve, nótaszóval, rikogatva, sikogatva kísérték haza Vacskamatit.

– Oda nézzetek, már verik! – mondta Ló Szerafin.

– Dehogy verik – mondta gyanakodva Aromo. – Éppen hogy majdnem a vállukon hozzák.

Néztek nagy ámuldozva.

– Éljen Vacskamati! – kiabálták az emberek.

– Na, mi az – kérdezte Bruckner Szigfrid –, meggazdagodtál?

– Ugyan, gazdagság! – legyintett Vacskamati. – Nem érdekel az engem. Nem látod, hogy a nagy, egyetemes, világméretű csalásomat ünneplik? Mert én vagyok a földön a legnagyobb, legegyetemesebb, legvilágméretűbb csaló. – Aromóra nézett. – Te meg csak egy pici, egyetemetlen, világméretetlen mezei nyúl vagy.

– Pfuj! – mondta mérgesen Aromo.

Vacskamati meg fáradtan a fűre hajtotta a fejét, és az égzengető ünneplés és hejehuja közepette elaludt.

– Legalább nekünk is hagytál egy üveg befőttet? – kérdezte boldogtalanul Bruckner Szigfrid.

De hiszen kérdezhette. Mert egyfelől a befőtt már réges-rég elfogyott. Másfelől mert Vacskamati már aludt, s mosolygott álmában, mert arról álmodott, hogy a világ legnagyobb, legegyetemesebb és legvilágméretűbb csalója.

Lázár Ervin: Vacskamati, a nagy, egyetemes, világméretű csaló

Részlet A Négyszögletű Kerek Erdő – Bikfi-bukfenc-bukferenc című kötetből

Móra, 2013