Magyarországon rendezik meg az Első Bhutáni FIlmfesztivált – mármint nem az ország, hanem a világ elsőjét. Ez persze még így sem hangzik túl érdekesen annak, aki nem ismeri az országot. Ismerjék hát meg az áthatolhatatlan hegyekkel-völgyekkel szabdalt helyet, ahol a lakosság nagy része még tévét sem látott, és ahol a GDP helyett a boldogságot mérik! A vetítések kedd délután (tehát most) kezdődnek, részletes program erre!
Valcsicsák Zoltán, a Magyar Bhutáni Baráti Társaság elnöke így ajánlja az eseményt:
„Valahányszor Bhutánban jártam, mindig elmentem moziba. Nagy élmény volt! Mint sok más dolog az országban, ez is egyfajta furcsa utazás, térben és időben. A mozi bejáratnál elhelyezett kis asztalnál mindig ketten árulják a jegyeket, és állandó telefonkapcsolatban tájékoztatják a producert az eladásokról, miközben a befolyó pénzt az asztalon lévő aktatáskába helyezik. A mozikban csak bhutáni filmeket játszanak, és a fővárosban, Thimphuban, ahol kb. 100 ezren laknak, ma már három mozi közül is lehet választani. Emellett vidéken mobil mozisátrakban vagy közösségi termekben vetítenek, például vallási ünnepeken.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="367" width="650" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A 2-3 órás közönségfilmek nagy része a cselekményt egy szerelmi történet köré szövi, ahol a feszültséget a város és a vidék, a modern és a hagyományos, a régi és az új generációk közti ellentét teremti meg. A visszatérő jellemekkel, hagyományos párbeszédekkel, dalokkal, táncokkal, összegabalyodó emberi kapcsolatokkal, humorral, illetve konfliktusokkal és esetenként tettlegességgel operáló filmek elsősorban a vidéki vagy a vidékről nemrég a növekvő fővárosba költözött nézőket célozzák meg. Ezeken a filmeken erőteljesen érződik az indiai Bollywood hatása, mégis egyedi hangon szólalnak meg.
A filmvetítés alatt a nézők úgy viselkednek, mint a magyar közönség viselkedhetett a mozi hőskorában: amikor felbukkan a gonosz szereplő, pfujolnak, a dalokat dúdolják és a családok egymás között otthonról hozott ételeket osztanak meg. Legutóbb egy család mellett ültem, és az apa a film kezdetén mosolyogva felém fordult és bicskájával lekanyarítva megkínált egy szelet uborkával. Szívesen elfogadtam, és az sem zavart, hogy a párbeszédeket nem értettem, és az ölében lévő kislány egész végig csörgő-villogó játék mobiltelefonjával játszott. A szünetben pedig mindenki sietett a büfébe vagy megvenni a film zenéjét lemezen. Igazi kedélyes népünnepély!”