A tévében a hétvégén: hidegfront

Mi szembemegyünk az időjárással, mindenféle kellemetlen témával jövünk a hétvégére.
Kapcsolódó cikkek

Tisztában vagyok osztályom korlátaival, 30 fokban, az év első igazi nyári hétvégéjén a naptej elgurult kupakja is nagyobb gond annál, mint, hogy van a tévében egy izgalmas műsor a halak öblögetési szokásairól, meg, hogy általában valami van a tévében. De szót kérek azért az idény első fokhagymás-tejfölös lángosa mellett is.

szombat

Rögtön egy nyári film: az emberiség fölött átvették az uralmat a gépek, majd szinte teljesen kiirtották őket. Nem, ez nem a Terminátor, itt őket kevésbé high-tech lények helyettesítik, rongybabák, akiknek csak számuk van 1-től 9-ig. Utóbbi a címszereplő is, dolguk pedig mi más volna, mint megmenteni az emberiség, avagy a civilizáció maradékát. Antiutópisztikus katasztrófarajzfilm tehát a 9, ideális a fröccs mellé, barnuláshoz: 16:30, Viasat3

Idén lett volna 68 éves Cseh Tamás, a tavalyi – sajnos már szintén nem velünk töltött – születésnapra Bérczes László készített filmet, pontosabban egy emlékestet a Bárka Színházban, amelynek anyagát két részben adja közre. Most az első következik, melyben Bereményi Géza beszél a közös életről, munkáról, a barátságról. 18:05, Születésnap, Duna II. Autonómia.

Egy világvége és a gyász után lapot húzunk 19-re: március 11-én Japán partjainál hatalmasat (8,8) rengett a föld, aminek eredményeképpen óriási cunami, szökőár öntötte el a szigetországot. Az eredmény ismert: sok tízezer halott, a fél ország romokban, a fukusimai atomerőműben a legkritikusabb, csernobili kategóriájú üzemzavar történt. Hogy a katasztrófa miért, hogyan történt, és hogy hogyan hat ki mindez a jövőnkre lesz a témája az Óriásrengés: Az óra, amely megrázta Japánt című, igen gyorsan elkészült  ismeretterjesztő filmnek, melyet 20:00-kor nézhet meg a Discovery Channelen az, aki épp nem a karaoke-színpadon énekli a Pancsoló kislány című dalt.  

Akkor most már tényleg valami vígjátéknak kell következnie, nem?! Hát nem, sötét, 70-es évekbeli amerikai krimi következik erőszakkal, vérrel és remek színészekkel. Rendőröknek egy maffiaper tanúját kell megvédeniük, ám az éjjel gyilkosok érkeznek, és rátámadnak. Frank Bullitt nyomozót (Steve McQueen) igencsak érdekelné, hogy ki árulta el nekik a tanú tartózkodási helyét, ezért nyomozni kezd. A San Francisco-i zsaruban (más címen A chicagói tanú) az ikon McQueenen kívül láthatjuk még Robert Vaughnt, Jacquline Bisset-t, Robert Duvallt és sok vért pontosan 21:15-től a Duna TV-n.

De aki esetleg a véres, sötét krimi helyett egy véres, sötét akciófilmet nézne, annak 21:35-től ott A kód neve: Merkúr. Bruce Willis ezúttal sem bélyeggyűjtésre szakosodott lúdtalp-specialistát alakít, hanem rendőrt, méghozzá idegileg kifáradt, összeomlott fajtát (egyszer azért megnézném érzelmileg friss, ép közlekedési rendőrként), s neki kéne megvédenie egy autista kisfiút, akinek a szüleit megölték, és az ő élete sincs biztonságban. A különleges adottságokkal megáldott fiú elleni bűntettek hátterében pedig felsejlik a politika. Jelentem, a TV2 által sugárzott filmben a gonosz embert Alec Baldwin alakítja.

vasárnap

Jó kis tévés szombatunk volt, a nagy kacagás és vidámság után jöjjön valami sportos: délelőtt 11- től az Eurosporton kezdődik az utóbbi évek egyik legjobban várt teniszversenye, a Roland Garros. Pontosabban a selejtezők már a hét közepén elindultak, ma indul az első kör. A salakos grand slam verseny 2004-től Rafael Nadalról szólt, amikor 2009-ben kikapott Robert Söderlingtől, és nem tudta megnyerni az ötödiket (nem tudta felülmúlni Borgot az egymás után megnyert meccsek számában), leszakadt a plafon, aztán úgy tűnt, tavaly minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Idén azonban eléggé kizökkent a kerék belőle, az elméletileg egészséges és motivált Nadal nem tudott még egy olyan versenyt sem megnyerni, amelyen Novak Djokovics is elindult, márpedig itt indul ő is. Lehet-e az egészséges Nadal ellen salakon három játszmát nyerni? És ő mit kezd a rá nehezedő nyomással? Hát Djokovics? És a többiek? Lesz-e nevető harmadik? Közvetítés mostantól két hétig mindennap, a meccsek után pedig Mats Wilander mondja meg a tutit.

A Csupasz pisztollyal megegyező mértékben kultikus Airplane-nek készült a második része is 1982-ben, melyben a repülőút az űrbe vezet. Ám sajnálatos módon a pilótát elmegyógyintézetbe zárják, bombamerénylő kerül a fedélzetre, és a repülőnek műszaki gondjai is támadnak. William Shatner a Star Trekből és a többiek tán még azt is túlélnék, amikor meglátnák az új ferihegyi (jaj, elnézést, Liszt Tér, Ferenc, Hegyi, Feri, Rep, Budapest) terminálon lévő étteremben kirótt, a fogyasztott ételeknél kissé drágább szervízdíjat. 16:50, TV2.

Ennyi elég is volt a mókából, jöjjön Kurt Vonnegut sötét regényének, az Éj anyánknak sötét filmváltozta. A keserű humorú háborús történetben Nick Nolte, Sheryl Lee (vagy ahogy Magyarország a Twin Peaksből ismeri, Laura Palmer), Alan Arkin, és az ifjú Kirsten Dunst is játszik. 22:00, Filmmúzeum

Ma is foglalkozunk a japán földrengéssel, míg tegnap a távolságtartó tudományos okokat, okozatokat és magyarázatokat ismerhettük meg, ma a szemtanúk által készített videókból láthatunk összeállítást. Melyek egész egyszerűen hihetetlenek, elvégre a természet tombolását szinte sosem láthatni. Szemtanúja voltam: földrengés Japánban, 22:00, National Geographic

Vasárnap késő este van, aki eddig kitartott, az már bármit megnéz. Ezért nem aprózzuk el: az 1990. márciusában Marosvásárhelyen történt pogrom eseményeinek és hátterük felgöngyölítésére tett kísérletet Gulyás Gyula a Szembesítés című dokumentumfilmben. Nem nagyon van ennél lehangolóbb és szomorúbb téma: halottak, sebesültek, védtelen emberekre támadó részeg bányászok, etnikai szembenállás. Még tán az egész vége (mármint nem a bírósági ítéletek) volt pozitív, amikor a város környéki kisebb falvakban élő cigányok vonultak be kaszákkal, hogy megvédjék a magyarokat – ekkor hangzott el a híres „ne féljetek magyarok, megjöttek a cigányok” rigmus. A 2001-es dokumentumfilm 22:06-kor kezdődik a Hír TV-n.

Kellemes hétvégét!