Az ARTE a magyar kormány kultúrpolitikájáról

A magyar kormány kultúrpolitikájáról készített terjedelmes riportot az ARTE francia-német közszolgálati kulturális televízió.
Kapcsolódó cikkek

“Itt is minden a Facebookon kezdődött a médiatörvény elleni tüntetésekre való felhívással … a Parlament előtt tiltakozók nem hajlandók engedni az öncenzúrának, és általában az új magyar kultúrpolitika ellen tiltakoznak, amely például megkurtította a független színházak állami támogatását, a tradicionális kultúrát preferálja, támadást indított az értelmiség ellen, és lecseréli a kulturális intézmények vezetőit” – hallható a Metropolis című szombaton és vasárnap is sugárzott műsor, Budapesten készült riportjának a felvezetőjében.

Az ARTE megállapítása szerint Orbán Viktor miniszterelnök a konzervatív nemzeti kultúra fejlesztését tűzte ki célul. A kulturális büdzsé húsz százalékkal csökkent, de a riport szerint a hiányt a tárca uniós pénzekből reméli kipótolni. Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár elmondta: az államkassza gyakorlatilag üres, de ha lenne is benne pénz, azt nem valószínű, hogy a kultúrára lehetne fordítani.

A konzervatív nemzeti kultúrpolitika értékválasztásait Szőcs történelmi okokkal magyarázta a televíziónak. Előbb az erős osztrák, majd a német, később pedig a bolsevikhatással kellett megküzdenie. Ezek után szerinte érthető, hogy az ország vezetője a nemzeti kultúra gyökereihez kíván visszatérni azért, hogy független lelkületű nemzetet vezethessen. “Vagyis a nemzeti történelem kisajátítása jelentős tétkérdéssé vált Magyarországon” – véli az ARTE kommentárja.

Rainer M. János, a felszámolásra ítélt 56-os intézet főigazgatója elmondta: se hivatalosan, se informálisan nem közölték vele, mi a probléma a működésükkel. Szerinte a kormány egyrészt maximálisan koncentrálni akarja az állam hatalmát, másrészt harcot vív az értelmiség függetlensége ellen. Rainer szerint a kormánynak csak az a történelemfelfogás felel meg, amely kiszolgálja a politikai érdekeiket, azaz megnevezi az ellenséget, a volt kommunista párt utódaiban.

Az ARTE kommentátora szerint a magyar kormány azt a történelemképet kedveli, amelyet a Terror Háza Múzeum sugall: a fasizmus rossz dolog volt, de a szörnyűséget a kommunizmus jelentette.

A francia-német tv-csatorna szerint Orbán Viktor 2002 óta Berlusconi olaszországi modellje alapján saját médiabirodalmat épített fel. Az új médiatörvénnyel pedig a közszolgálati médiát is ellenőrzése alá vonhatja. Néhány művész és rendező azonban létrehozta az interneten a teljesen független Szabad Magyar Televíziót, amely New Yorkból az Amerikai Népszava szerveréről működik, s így nem esik a médiatörvény hatálya alá – hangsúlyozta a francia-német csatorna. A televíziót vezető Salamon András filmrendező elmondta: egy önkéntes alapon szerveződő, magántévéről van szó, amelynek költségvetése sincsen. “Nem félünk … az ellenzékiség eléggé ismerős (szerep) számunkra”.

Az ARTE szerint az Orbán-féle kultúrpolitika különösen sújtja a filmes szakmát, ahol jelenleg csak külföldi bérmunkák készülnek a Korda Stúdióban. A teljes filmszakma lebénult, beleértve a filmforgalmazást is, amióta a kormányzat rossz gazdálkodással és korrupcióval vádolta meg, majd felszámolásra ítélte a Magyar Mozgókép Közalapítványt.

A riport részletesen foglalkozik a több fesztiváldíjat nyert Pál Adrienn című film forgalmazási nehézségeivel. A rendező, Kocsis Ágnes elmondta: megszűnt a filmgyártás, több ezer embernek nincs munkája, s mivel egy film elkészítése hosszú folyamat, jelenleg senki nem rendel forgatókönyvet. Az ARTE szerint feltételezhető, hogy a még jelenleg az állam tulajdonában lévő filmstúdiókra privatizáció vár.

Tarr Béla úgy véli “csak a szalámi és Bartók Béla maradt nekünk, semmi más”. A filmrendező szerint egyetlen európai filmes kultúra sem tud állami támogatás nélkül létezni. Véleménye szerint Magyarországon majd készül két-három történelmi film a nemzeti hősökről, azzal az elképzeléssel, hogy visszaadják a nemzetnek a méltóságát. “Meg vannak győződve arról, hogy mi csak a depresszióról és a problémákról beszélünk, pedig mi valójában a valós életet próbáljuk meg bemutatni. És ezt nem nagyon szeretik” – mondta a filmrendező.

Pigniczky Réka filmrendező szerint a kormány mondhatta volna egyszerűen azt, hogy nincs pénz a filmgyártásra, de ehelyett inkább az állami pénzek pazarlásával, korrupcióval, sőt lopással vádolta meg a filmeseket. Talán azt gondolták, hogy a közvélemény előtti lejáratásukkal könnyebb lesz elvonni az állami támogatást. “Furcsa stratégia, sehol máshol nem láttam ilyet … Úgy elvonni a támogatást, hogy közben kriminalizálják az embereket, ez elég új dolog. De működik” – hangsúlyozta a rendező.

A magyar kultúrpolitika ellen nyílt levélben tiltakozó filmesek a többi művészhez hasonlóan választhatnak: ellenállnak, behódolnak vagy távoznak az országból – zárta riportját az ARTE.

AJÁNLOTT LINK:

Dossier Hongrie (ARTE)

Metropolis – La liberté de la presse en Hongrie (ARTE)

Címkék: vajna