Politikai menekülőutat kínál az EU a „tallinni vasladynek”

Személyes karrierje szempontjából a legjobbkor választották meg az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének az észt Kaja Kallast. A hazájában megtépázott népszerűségű tallinni politikusnő ugyanis erre hivatkozva lemondhatott miniszterelnöki posztjáról, és egyfajta „politikai menekülőúton” vonulhat be Brüsszelbe. Ott pedig elfoglalhatja az EU „külügyminiszteri” posztját, egyúttal az Európai Bizottság alelnöke is lehet Ursula von der Leyen helyetteseként.

Belpolitikai varázsából, kisugárzásából jókorát veszített az utóbbi időben az „észt vaslady”, aki három és fél évig irányította miniszterelnökként a balti országot. A Vaslady kifejezést először az egykori brit miniszterelnökre, Margaret Thatcherre alkalmazták a nyolcvanas években. A konzervatív-liberális gazdaságpolitika, a „thatcherizmus” adott mintát a kilencvenes évek észt gazdasági reformjaihoz – ezt nem más, mint az ország akkori miniszterelnöke, Mart Laar, az Isamaa nevű konzervatív-nacionalista párt vezetője hangoztatta akkortájt. Ebben a gazdaságpolitikában kulcsszerepet játszott az Észt Nemzeti Bank akkori elnöke, egy bizonyos Siim Kallas is, akinek a lányát aztán most, harminc évvel később vasladynek nevezi a német sajtó.

A hetvenes-nyolcvanas évekbeli brit reformokat vaskézzel végrehajtó Thatcher nyomába lépve Kaja Kallas 2021 és 2024 közötti észt miniszterelnökként számos népszerűtlen intézkedést hozott, ám az elért eredményei messze elmaradtak a brit mintakép sikereitől: a balti állam gazdasága két éve folyamatosan hanyatlik, a GDP (bruttó hazai termék) 2022 eleje óta esik.

A legutóbbi negyedévben, idén április és június között például 1,7 százalékos volt a GDP zsugorodása, de tavaly 3 százalékkal esett a bruttó hazai termék. Az infláció az utóbbi időben megint emelkedésnek indult – 2,5 százalékról 3,5 százalékra nőtt –, de 2023-ban például 9 százalék fölötti volt. A lakossági fogyasztás gyenge volt az idei első negyedévben, a munkanélküliség pedig 6,4–7,4 százalék között mozog.

Az észtek tehát nem nézték jó szemmel Kallas kormányzását.

Észtországban az a vélemény, hogy mennie kellett. Mindenki egyetértett abban, hogy kell neki valamit keríteni Európában

– fogalmazott Viljar Veebel, a tartui székhelyű Baltic Defence College kutatója. Már csak a lakosság 16 százaléka támogatta Kallast egy 2024-es év eleji felmérés szerint, újraválasztására pedig semmi esély sem volt – magyarázta a kutató.

Mindeközben a NATO leköszönő főtitkára, Jens Stoltenberg nemrégiben megdicsérte Észtországot azért, mert hozzájárul az észak-atlanti szövetség biztonságához, és GDP-jének három százalékát költi katonai kiadásokra. Igaz, egy csökkenő GDP-ről van szó, miközben az észt gazdaság az energiaszektor problémáival, az inflációval, a versenyképesség romlásával és a beruházások elmaradásával küzd.

Nemzetközi szinten tehát jobban elismerik Kallas teljesítményét, mint odahaza. Így, miután megszavazták Európa vezetői, hogy ő legyen az EU új „külügyminisztere”, a politikusnő távozott az észt miniszterelnöki posztról. Ezt nemcsak az ellenzék, hanem valószínűleg saját párttársai, és főleg a koalíciós partnerei fogadhatták nagy megkönnyebbüléssel. Lemondásának hivatalos benyújtása után ő maga vallotta be az észt sajtónak, hogy nagyon nehéz időkben kellett az országot irányítania. Kormányzásáról úgy nyilatkozott, hogy „tele volt válságokkal”, s hozzátette, hogy

ezek nem voltak igazán szép idők.

Ezzel arra is utalt, hogy Oroszország szétrombolta a biztonsági rendszerüket az Ukrajna elleni agressziójával. Mint magyarázta: nem volt más választásuk, kemény döntéseket kellett meghozniuk – és itt nyilván azokra az adóemelésekre (például az áfaemelésre) gondolt, amelyek elengedhetetlenné váltak a költségvetés egyensúlyának fenntartásához.

Kaja Kallas 2021 óta állt a tallinni kabinet élén, 2023 óta pedig harmadszorra is új összetételű koalícióban kellett kormányoznia a balti államot. A tavalyi választások óta a szociáldemokratákkal és a liberális „Észtország 200” (É200) nevű párttal együtt volt hatalmon. A Reformpárt tavaly még győztesként ünnepelt az általános választások után, a voksok 31 százalékát megszerezve. (Ez relatív győzelem volt, ezért kellett koalícióra lépniük két másik párttal.) Idén viszont az EP-voksoláson már csak 17,9 százalékot kaptak, és mindössze a harmadik helyen végeztek.

A konzervatív-liberális, nacionalista Isamaa (Pro Patria) párt időközben egy év alatt a hatodikról az első helyre jött fel az EP-választásokra: 21,5 százalékot kapott június kilencedikén. Ez az a párt, amelyet a kilencvenes években még Mart Laar irányított, s amelynek élén a független Észtország újraalapítója kormányzott.

Siim Kallas, aki a kilencvenes évek elején még az Isamaa politikusaként vett részt az észt korona, a saját pénz bevezetésében, 1995-ben kivált az anyapártjából, és megalapította a Reformpártot. A jelenleg még Siim lánya, Kaja Kallas által irányított liberális pártot azonban 2024 nyarán a konzervatív Isamaa jelentősen felülmúlja népszerűségben. A júniusi EP-választás óta még nagyobb az előnyre tett szert a jelenleg még ellenzékben lévő párt. A Politico közvélemény-kutatásokat összegző oldala szerint 30 százalékos támogatottsággal vezeti az Isamaa a népszerűségi listákat, minden más pártot bőven megelőzve.

Így tehát a 2021-ben hatalomra került Kallasnak és az általa vezetett koalíciónak is jókor jött a június végi EU-döntés, amikor az unió miniszterelnökei határoztak az idén kezdődő parlamenti ciklus új uniós vezetőiről, és többek között Kallas diplomáciai megbízásáról is döntöttek.

Az Európai Parlament új tagjainak június 9-ei megválasztása után ugyanis kiderült, hogy az uniót továbbra is a politikai centrumból fogják kormányozni. Ennek a centrumnak a három nagy pártcsaládja,

• a mérsékelten konzervatív Európai Néppárt (EPP),
• a szociáldemokraták
• és a liberális Renew

állapodott meg az EU-t a mostani ciklusban irányító „brüsszeli vezérkarról”. Az EPP kapta a legfontosabb posztot az alkunak megfelelően: Ursula von der Leyen így maradhatott az Európai Bizottság élén – s ezt az Európai Parlament is megszavazta időközben.

A két másik legfontosabb brüsszeli tisztség közül az egyiket, az Európai Tanács elnöki posztját a szocdemek kapták. Így a portugál exkormányfő, Antonio Costa került a miniszterelnökökből és államelnökökből álló, az EU legfőbb döntéshozó testületének az élére. Igaz, Costa nem döntéshozó, inkább döntés-előkészítő szerepet játszik, de ő is részt vesz a külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel együtt az EU arculatának megjelenítésében.

Kevesebb konkrét hatáskörrel rendelkezik a harmadik számú EU-csúcsvezetői poszt, a külügyi főképviselői tisztség, amelyet eddig a spanyol szocialista Josep Borrell töltött be. Az ő helyére érkezik Kaja Kallas, aki több nyelven – angolul, franciául, oroszul és finnül – is beszél. Kallas nemcsak a kormányfői találkozókról, az Európai Tanács üléseiről ismerheti Brüsszelt: a Reformpárt színeiben 2014 és 2018 között volt már az Európai Parlament képviselője is.

Érdekes, hogy Orbán Viktor, amikor a három politikusról szavazott, mindegyik esetben másképp viselkedett.

• Von der Leyenre nemet mondott,
• Kallas esetében tartózkodott,
• Costát viszont megszavazta, vele ugyanis – rejtélyes okok miatt – jó viszonyban van a magyar miniszterelnök.

Az Orbán-Kallas viszony amúgy is feszült volt az utóbbi években, hiszen Észtország – amely fenyegetve érzi magát az Ukrajna elleni orosz agresszió óta – aggódva figyeli az időnként Putyinnal parolázó Orbán Viktort. Tavaly ezen Kallas látványosan meglepődött, szerinte „nagyon-nagyon kellemetlen volt látni”, hogy a magyar kormányfő kezet fogott az orosz elnökkel.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter erre azonnal reagált a Facebookon:

Nagy tisztelettel jelzem, hogy ez a Kaja Kallas az a Kaja Kallas, akinek férjéről az derült ki nemrégiben, hogy a háború kitörése után is tulajdonrésze volt egy olyan cégnél, amely 30 millió euró értékben szállított nyersanyagokat egy orosz gyárnak a harcok ellenére is.

És akkor az idén júliusi Orbán-féle „békemisszió” észtországi visszhangjáról még nem is beszéltünk: Kallas szerint ugyanis ezzel zavart akart kelteni a magyar miniszterelnök, miközben az uniós tisztségének betöltésére készülő észt politikusnő leszögezte: „az EU egységes, világosan Ukrajna mögött áll, és szemben áll az orosz agresszióval.”

Visszatérve Kallas 2023-as nyilatkozatára, akkor még kormányfőként képletesen feltette a kérdést a Putyinnal találkozó Orbánnak:

Hogyan rázhatsz kezet egy bűnözővel, aki agresszív háborút vív, különösen egy olyan országból jőve, amelynek olyan a történelme, mint Magyarországé?

A kérdést nem egy személyes találkozón tette fel Kallas Orbánnak, hanem Franciaországban, Emmanuel Macron elnökkel való tárgyalásakor nyilatkozott erről. Hozzátette: „Ez nem régmúlt, ami Magyarországon történt, amit az oroszok ott csináltak.” Ezzel utalt az 1956-os magyar forradalomra, amelyet szovjet csapatok vertek le. Aligha véletlen egyébként, hogy Kallas 1956-ra célzott: az észt történelemben fordulópontot hozott a magyar forradalom Moszkva általi leverése – ekkor vált teljesen kilátástalanná az észt partizánok gerillaharca, amelyet a Vörös Hadsereg ellen folytattak az ország második (1944-es) szovjet bekebelezése után.

Erről nem más írt korábban esszét, mint az Orbán Viktorral a kilencvenes évek végén még jó kapcsolatot ápoló egykori észt miniszterelnök, az észt jobboldal egyik szellemi „guruja”, Mart Laar. Az Isamaa alapítója eredetileg történészként tűnt fel a balti ország kulturális és politikai életében, s akinek művei – kis számban – magyarul is olvashatók. Mart Laar az ezredfordulón még Tallinnban, az észt fővárosban látta vendégül kormányfőként és az Isamaa vezetőjeként magyar kollégáját, az első kabinetjét és a Fideszt is irányító Orbán Viktort.

Említettük már, hogy Siim Kallas az Isamaa-ból kilépve alapította meg 1995-ben Reformpártot, s lett miniszterelnök 2002–2003-ban. Ekkor tárgyalt Siim Kallas hazája EU- és NATO-csatlakozásáról is. Az uniós belépés után pedig európai biztosi posztokat kapott az édesapa, sőt, volt az Európai Bizottság egyik alelnöke is 2004 és 2014 között. Azaz a lánya nemcsak észt miniszterelnökként és pártelnökként követheti az édesapját, hanem az Európai Bizottság alelnökeként is Siim Kallas nyomdokába léphet.

Új funkciójában Kaja Kallas várhatóan tovább folytatja majd az eddigi külpolitikáját: az Ukrajna melletti kiállást és az orosz agresszió elítélését. Ukrajna egyik legvehemensebb támogatója volt az elmúlt években az észt miniszterelnök, Kijev gyorsabb és hatékonyabb megsegítésére pedig szinte minden alkalommal felhívta miniszterelnöktársainak figyelmét.

Vlagyimir Putyinnal szemben is többször kiállt Kaja Kallas, amitől az sem tántorította el, hogy idén az orosz hatóságok „körözési listára” rakták őt. Ennek indoka az volt, hogy Kallas több szovjet emlékmű eltávolításáról döntött kormányfőként. Putyin szándékait így elemezte:

Azt akarja, hogy féljünk. De ezzel azt adnánk meg neki, amit ő akar. Ezért nem szabad, hogy féljünk.

Kallas szerint Putyin a félelem kiterjesztését fegyverként használja, ráadásul a körözési listára helyezéssel azt is kifejezik az oroszok, hogy Észtország „nem is igazi ország”, mintha orosz belügy lenne az ő elfogása. Kallas tulajdonképpen büszke arra, hogy „az oroszok ennyire haragszanak rá”, ezért úgy gondolja, hogy „valamit nagyon jól csinált”. A német sajtó szerint ez a bátor kiállása is szerepet játszhatott abban, hogy az európai állam- és kormányfők őt választották az unió külügyi főképviselőjének.