Pusztító erőszakspirálba taszíthatja Venezuelát az elcsalt választás

A hivatalos eredmény szerint Nicolás Maduro megnyerte a múlt vasárnap tartott venezuelai elnökválasztást. A Nemzeti Választási Tanács közleménye szerint a hivatalban lévő államfő 51 százalékot kapott, szemben ellenfele, Edmundo González Urrutia 44,2 százalékával. Mindez azonban ellentmond az exit polloknak, illetve az ellenzék által kalkulált eredménynek.

Az ellenzék a választás napján a szavazógépek 81 százalékából gyűjtött be kinyomtatott összegzést. Ezek alapján González volt az, aki elsöprő, 60 százalék feletti győzelmet aratott.

Venezuelában ugyanis szavazógéppel történik a voksolás, ám az eredmények urnazárás után kinyomtathatók. Ráadásul az ellenzékiek által kalkulált arány szinte azonos a független exit pollok előrejelzésével. Emellett az ellenzéki mérést több kutató és médium is hitelesnek fogadja el: a The New York Times például modellezte az eredményeket, és csupán pár százalékos eltérést mutatott ki az ellenzék által közzétett adatokhoz képest. Az ellenzék narratíváját erősíti az is, hogy velük ellentétben az állami választási iroda még mindig nem adta ki a hivatalos, részletes adatokat, csupán a százalékokat közölte. Tehát amíg az ellenzék tartományi bontásban is közölt számokat, a kormányzat nem.

Ahogyan az is Maduro ellenfeleit látszik alátámasztani, hogy maga a július 28-ai választás sem volt mentes a megfélemlítéstől és a hatalom trükkjeitől. Több szavazókörből érkeztek olyan jelentések, amelyek szerint a hatóságok emberei kizártak egyes választókat a szavazásból, vagy el akarták őket ijeszteni. Maturín városában a kormányt támogató bandák tagjai motorokról lövöldöztek egy szavazóhelyiség közelében, a fővárosban, Caracasban pedig fegyveresek nem engedték be a szavazókat az egyik szavazóhelyiségbe.

Volt, ahol a hatalom kifinomultabb eszközökhöz folyamodott. Maracaibóban, az ország második legnagyobb városában az utolsó pillanatban változtatták meg az egyik szavazókör helyszínét. Sok helyen pedig az urnazárás után azt akarták meggátolni, hogy az ellenzéki szavazatszámlálók kinyomtathassák a szavazógépek összesített eredményét, holott erre a törvény lehetőséget ad. A külföldön élő venezuelaiak megpróbáltatásait, illetve a rezsim diktatórikus légkörét már ismertettük, ahogyan azt a trükköt is, amellyel Maduro elérte, hogy tucatnyiszor szerepeljen a neve és az arcképe a szavazólapon.

A történtek rámutatnak, tévedtek azok az elemzések, amelyek azt állították, hogy a rezsim a választás nyers elcsalása helyett a kifinomultabb manipulációban és a megfélemlítésben bízik, ezért engedte kiírni a voksolást, illetve rajthoz állni az ellenzéki jelöltet. Az eredmény feltételezhető megmásítása ugyanakkor nemzetközi felháborodáshoz vezetett.

A „Gonosz Tengelye” Maduro,  az „imperialisták” az ellenzék mellett

A venezuelai rezsim által „imperialistának” tartott nyugati államok többsége nem ismerte el a hivatalos eredményt. Ide tartozik természetesen az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az Európai Unió országai és Japán. Hozzá kell tenni, hogy az EU először nem tudott közös állásfoglalást közzétenni, Magyarország ugyanis nem csatlakozott ehhez, igaz, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint csak megvárták „a Venezuelából beérkező jelentéseket, majd azok tanulmányozása után csatlakoztunk az Európai Unió közös állásfoglalásához”.

Maduro szövetségesei viszont természetesen azonnal gratuláltak. Ide tartozik az egyes amerikai politikusok által a „Gonosz tengelyének” nevezett Oroszország, Irán és Kína, és természetesen olyan államok is, mint Belarusz vagy Szíria.

A szkeptikusok táborát erősíti ugyanakkor szinte az egész amerikai kontinens, Dél-Amerikában csak a baloldali vezetésű Bolívia ismerte el a hivatalos eredményt. A szélesebb értelemben vett Latin-Amerikában néhány barátja azért akad a Maduro-rezsimnek: gratulált a győzelemhez nicaraguai sandinista rezsim és természetesen Kuba is. A szintén baloldali brazil elnök, Lula viszont óvatosan fogalmazott, és – Washingtonhoz hasonlóan – a szavazatok gondos megszámolására szólított fel. Igaz, Brazília nem szavazta meg – ezzel megtorpedózta – az Amerikai Államok Szervezetének közös állásfoglalását, pedig az lényegében a Lula által elmondottakat tartalmazta.

A brazil állásponthoz az ugyancsak baloldali vezetésű Mexikó és Kolumbia is csatlakozott. „Megismételjük, hogy hajlandók vagyunk támogatni a dialógust és a venezuelai nép javát szolgáló megegyezés felé törekvő erőfeszítéseket. (…) Felhívjuk a választási hatóságokat arra, hogy a szavazókörökre lebontott adatokat is hozzák nyilvánosságra” – írta a három ország közös nyilatkozata.

Ricardo Zuniga, Barack Obama egyik volt tanácsadója a The New York Timesnak úgy nyilatkozott, Brazíliának, Mexikónak és Kolumbiának van befolyása Venezuelára, és ha úgy döntenek, hogy latba vetik, az sokat számíthat. A szakértő szerint ha ezek az államok nem ismerik el Maduro győzelmét, az jelentősen visszafoghatná a hatalmat, akár tárgyalóasztalhoz is kényszerítve. Viszont a három ország egyelőre nem ítélte el egyértelműen a választási csalást.

Brazília azonban még csatlakozhat a Madurót elítélők kórusához, Lula ugyanis jó viszonyban van Joe Biden amerikai elnökkel. Egy, a Timesnak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő brazil diplomata ugyanakkor úgy nyilatkozott: az elnök fél az esetlegesen kirobbanó káosz átterjedésétől Brazíliába, ezért nem valószínű, hogy keményebben lép fel. Más lenne a helyzet, ha Brazíliában az előző, jobboldali államfő, Jair Bolsonaro lenne hatalmon. Ebbe az irányba mutat, hogy a latin-amerikai jobboldal aktuális fenegyereke, Javier Milei argentin elnök keresetlen szavakkal esett neki Madurónak, és arról posztolt a közösségi médiában, hogy „a kommunista diktátornak” el kellene takarodnia.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter a választást követő nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Most, hogy a szavazás véget ért, létfontosságú, hogy minden szavazatot tisztességesen és átláthatóan számoljanak meg. Felszólítjuk a választási hatóságokat, hogy az átláthatóság és az elszámoltathatóság szavatolása érdekében tegyék közzé a szavazatok részletes megszámlálásának adatait.” Augusztus első napján azonban – feltételezhetően a részletes ellenzéki eredmények és az azokat igazoló kutatások nyilvánosságra kerülése miatt – az USA bejelentette, hogy Gonzálezt ismeri el a választás győztesének.

Gratulálunk Edmundo González Urrutiának a győzelemhez. Most itt az idő, hogy a venezuelai pártok dialógust kezdjenek a békés hatalomátadásról, a venezuelai választási törvény értelmében

– nyilatkozta ezután Blinken, aki azonban kerülte, hogy az ország új elnökének nevezze az ellenzéki politikust, ami azt jelzi, hogy a Biden-adminisztráció Maduro felé sem akar minden hidat felégetni.

Az Egyesült Államok óvatos azzal kapcsolatban is, hogy kivessen-e újabb szankciókat, hiszen ha Venezuela gazdasága tovább zuhan, az újabb menekülthullámhoz vezethet. Márpedig a migráció Biden számára az egyik legrizikósabb téma a novemberi elnökválasztás előtt. A másik, az óvatosságot indokló tényező pedig az, hogy Venezuela a világ egyik legnagyobb olajkitermelője. Márpedig az Oroszországot sújtó szankciók miatt a világgazdaságnak szüksége van energiahordozókra, vagy legalábbis olyan, nagyobb olajkínálatra, amely lejjebb viszi az árakat.

Éppen ezért Washington korábban tervbe vette, hogy normalizálja a viszonyát Caracassal. Ezt a folyamatot az akasztotta meg, amikor Maduro elkezdte üldözni az ellenzéket. Több amerikai olajcég ennek ellenére állítólag úgy vélekedik: a kitermelés növelése érdekében mégis csak érdemes lenne békülni. Sőt, egyesek szerint a jelenlegi elnök még mindig a kisebbik rossz, mint egy ismeretlen új.

Maduro ellen ugyanakkor továbbra is amerikai elfogatóparancs van érvényben, a többi között drogkereskedelem miatt.

Éppen ezért a diktátor úgy számolhatott, hogy a választás elcsalása kisebb veszéllyel jár számára, mint a hatalom elvesztése és így az esetleges bírósági eljárás vagy a kiadatás.

Talán más lenne a helyzet, ha az Egyesült Államok elnöke Donald Trump lenne. Számára ugyanis nemhogy a Maduro elleni harc, de a növekvő migráció is olyan kampánytéma, amit a saját javára fordíthat. Ráadásul nemzetbiztonsági tanácsadója, John Bolton Venezuela lerohanását is megfontolandó ötletnek tartotta korábban, igaz, sokak szerint csupán elrettentő jelleggel vetette ezt fel. Emellett Trump elnöksége alatt fogadták el a Venezuela teljes elszigetelését célzó szigorú szankciókat.

A republikánusok keményebb hozzáállása felé mutat az is, hogy Maduro egyik fő kritikusa az utóbbi időben egy Trumpot támogató milliárdos lett. A venezuelai elnöknek ugyanis Elon Muskkal, a világ leggazdagabb emberével is sikerült összekülönböznie.

Musk a választás óta többször posztolt az általa tulajdonolt X-en arról, hogy a venezuelai rezsim elcsalta a választást.

Kérdéses persze, hogy egy amerikai milliárdos bírálata mennyire fáj Madurónak, aki éppen azt a narratívát igyekszik felépíteni, hogy uralmát az USA és az „amerikai imperialisták” akarják megdönteni.

A rezsim több módon is kifejezte haragját a választás hivatalos eredményét bíráló külföldiekkel szemben: Maduro keresetlen szavakkal tüzelt vissza Musknak és Mileinek, de Kolumbiáról is azt állította, hogy az egyébként baloldali bogotái kormány a Venezuela-ellenes „összeesküvés” központja. Caracas több olyan országból is visszahívta nagykövetét, mely nem ismerte el a választás hivatalos eredményét, egyes diplomatákat pedig kiutasított.

Elszigetelt kormány és erőszakspirál

A venezuelai kormány eleve igyekezett elszigetelni a külföldieket a választástól. A voksoláson egyetlen független külföldi megfigyelőcsoport lehetett jelen, a Carter Központ. Ők úgy nyilatkoztak, hogy súlyos rendellenességeket találtak a választás során, és

a kormány a saját törvényeit sem tartotta be.

A megfigyelők ezért nem hitelesítették az eredményt, és a választást antidemokratikusnak nevezték. Ráadásul már a választás napján is több kritikát fogalmaztak meg a szavazók megfélemlítése és az ellenzéki aktivisták hatósági zaklatása miatt.

A Carter Központ bírálata nemcsak azért mérföldkő, mert a rezsim egyedül őket engedte be az országba, hanem azért is, mert az elmúlt években a venezuelai kormányzat az ő, másokénél kedvezőbb jelentéseiket hozta fel érvként a korábbi választások tisztasága mellett.

Több nagyvárosban már a választás napján tüntetések robbantak ki: volt, ahol a tiltakozók ledöntötték Hugo Chávez korábbi elnök szobrait. Másutt Maduro választási plakátjait szaggatták le. A fővárosban többen a Latin-Amerikában elterjedt tiltakozási formához, a cacerolazóhoz folyamodtak. Ez lényegében azt jelenti, hogy fazekakat ütögetnek az utcán, hangzavart keltve és kifejezve elégedetlenségüket.

A választások éjszakáján elinduló és azóta tartó tiltakozáshullám során legkevesebb 16 tüntető és egy rendőr meghalt, többen megsérültek, körülbelül ezer embert pedig letartóztattak.

A rendőrség több helyen könnygázt és gumilövedéket vetett be. Válaszul a tüntetők botokkal és kövekkel dobálták meg a rendőröket, sőt Molotov-koktélokat is használtak. 183 helyszínen indultak tüntetések, amelyek Venezuela 23 államából 20-at érintettek.

„Ez volt Latin-Amerika történetének legnagyobb csalása” – mondta egy 46 éves tüntető, aki választási megfigyelőként jelen volt a szavazáskor, és azt tapasztalta, hogy González az általa felügyelt szavazókörben háromszor annyi szavazatot kapott, mint Maduro.

Júius 30-án aztán a kormány hívei is utcára vonultak. A kormány számára azonban aggodalomra adhat okot, hogy az ellenzéki demonstrációk nemcsak népesebbek voltak, de már a hagyományosan Madurót támogató munkáskerületek lakói is csatlakoztak azokhoz.

Fegyveres bandák is bekapcsolódtak a konfliktusba. Az ellenzék oldalán egyes, a kormány iránt ellenszenvet érző bűnbandák állnak, Madurót pedig az általa szervezett úgynevezett collectivos támogatja. Mindkét fél felfegyverzett csapatokból áll, és az elmúlt napokban össze is csaptak egymással. A hatalom persze a rendőrséget is bevetette: nemcsak a tüntetők ellen léptek fel, de elrendelték több ellenzéki vezető, köztük az ellenzéki előválasztást megnyerő, de az indulástól eltiltott Maria Corina Machado és az elnökjelölt, González letartóztatását is.

Abból kiindulva, hogy Madurót eddig nem sikerült elkergetni, hiába volt erre több kísérlet is az utóbbi években – beleértve a puccsokat és az elhúzódó tömegtüntetéseket –, a hatalomnak van esélye a túlélésre. Ellene szól azonban, hogy

a tiltakozási hullám mára a munkáskerületeket és a nyomornegyedeket is elérte.

A rendőrök, tüntetők, bűnbandák és a collectivos összecsapása pedig pusztító erőszakspirálba taszíthatja az országot.