Öt klímaaktivista a Köln-Bonn nemzetközi repülőtér kifutójához ragasztotta magát szerda reggel, aminek következtében fel kellett függeszteni a repülőtér forgalmát – idézi a német rendőrség szóvivőjét az MTI.
Megpróbáljuk kiszabadítani őket, de ez eltarthat egy ideig
– fűzte hozzá a szóvivő.
Az aktivisták ellen a gyülekezési törvény megszegése, a légi forgalom veszélyes megzavarása, valamint illetéktelen behatolás miatt emelhetnek vádat. Azt még vizsgálják, hogy az aktivisták hogyan jutottak be a repülőtér kifutóihoz.
A Last Generation szervezet az X közösségi médiaplatformon arról számolt be, hogy aktivistái átvágtak egy kerítést, és a kifutópályák közelében ragasztották magukat az aszfalthoz.
A klímaaktivista csoport közlése szerint az akció annak a nemzetközi tiltakozó kampánynak a része, amellyel el akarják érni, hogy 2030-ra világszerte leállítsák a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását. A tiltakozó akciót a tervek szerint több ország repülőterein akarták végrehajtani egyidejűleg – írták. (MTI)