Vulkánkitörés Izlandon: 400 embert evakuáltak, a láva elért egy várost

A mostani két év alatt az ötödik vulkánkitörés az országban.

Az izlandi meteorológiai szolgálat újabb vulkánkitörést jelentett vasárnap reggel az ország délnyugati részéből, Grindavík városánál, írja az MTI. Az izlandi közszolgálati műsorszolgáltató azt közölte, hogy a Reykjavíktól 40 kilométerre délnyugatra fekvő halászváros mintegy négyezer lakosát az éjszaka kitelepítették.

Vasárnap kora délután pedig egy újabb, 150 méteres hasadék nyílt a város közelében, az Időkép.hu tudósítása szerint

a láva elérte a város északi szélén fekvő házakat.A Tűzhányó Blog Facebook-oldalán Dr. Harangi Szabolcs geológus-vulkanológus professzor, az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetének vezetője azt írta, a kitelepítést csak vasárnap reggelre tervezték. Hajnali 3 órakor azonban „egy rettentően erős földrengésraj indult, hasonló, mint november 10-én (legerősebb földrengés 3.5 magnitúdójú volt)”.

A vulkánkitörés helyi idő szerint 7:57-kor indult el, Hagafelltől dél-délkeletre, az előző kitöréshez képest közelebb Grindavíkhoz (kb. 1.5-2 km-re). Az első 10 percben már erősen szélesedett a hasadék és jelenleg is gyorsan nő, és a webkamera-felvételek szerint egy lávafolyam Grindavík felé halad.

Az MTI beszámolója szerint Izlandon 33 aktív vulkánrendszer található, Európában a legtöbb, és átlagosan minden negyedik-ötödik évben történik vulkánkitörés. A mostani két év alatt az ötödik vulkánkitörés az országban, a legutóbbi decemberben történt, szintén Grindavík közelében.