Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa hétfőn a korábban Twitter néven futó X-en tett közzé egy bejegyzést, melyben elítélte a Hamász hétvégi, Izraelben végrehajtott terrorakcióját. Várhelyi azt írta, az Izrael és annak polgárai ellen elkövetett terror és brutalitás mértéke fordulópontot jelent, ezért az Európai Bizottság a Palesztin Hatóság teljes, összesen 691 millió eurós fejlesztési portfólióját felülvizsgálja. Egy későbbi bejegyzésében pedig hozzátette, hogy további értesítésig minden kifizetést felfüggesztenek.
A 444 vette észre, hogy egy nappal később közleményt adott ki az Európai Bizottság, amelyben amellett, hogy szintén elítélték a Hamász terrorját, kiigazították a magyar diplomata hétfői kijelentéseit.
Amint a közleményben olvasható, a Bizottság határozottan elítéli a Hamász által elkövetett izraeli terrortámadásokat, és a történtek után valóban sor kerül a felülvizsgálatra a Palesztinának nyújtandó támogatásokat illetően. Mint írják, a meglévő biztosítékokon túl a felülvizsgálatnak az a célja, hogy semmilyen uniós forrás ne kössön ki végül terrorszervezeteknél, ne fordulhasson elő, hogy terrorakciók finanszírozására fordítsa bárki az uniós pénteket. Ugyanígy felülvizsgálják, hogy a megváltozott körülmények fényében szükséges-e a program kiigazítása. A Bizottság a lehető leghamarabb elvégzi ezt az elemzést, és a tagállamokkal és partnerekkel összehangolja a szükséges intézkedéseket.
Hozzátették ugyanakkor – Várhelyi szavaira is utalva – hogy mivel a kérdéses kifizetések nem voltak előirányozva, a felfüggesztésükre sem kerül sor.