Meghalt Silvio Berlusconi

A volt olasz miniszterelnök 86 éves volt.

86 éves korában elhunyt Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, írja a BBC. Berlusconi a milánói San Raffaele kórházban halt meg, ahova múlt pénteken vitték vissza. A volt kormányfőt tüdőgyulladással és leukémiával kezelték. Berlusconi állapota 2020-ban már egyszer kritikus volt, akkor koronavírus miatt feküdt kórházban. 2016-ban szívműtétje volt, de küzdött már prosztatarákkal is.

Pártja, a Forza Italia jelenleg része a Giorgia Meloni által vezetett jobboldali kormánykoalíciónak, de Berlusconi nem töltött be posztot a kabinetben, csak a szenátus tagja volt. Legutóbbi kórházi kezelését követően május végén egy lapinterjúban még azt jelentette be, hogy visszatér a politikába, és továbbra is ő készül vezetni pártját.

Berlusconi a II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke volt. Három alkalommal töltötte be ezt a tisztséget: 1994– 95-ben, 2001-től 2006-ig, majd 2008-tól 2011-ig.

Médiamágnás, futballklub-tulajdonos

1973-ban megalapította a Telemilano televíziós céget, 1980-ban pedig Canale 5 néven Olaszország első kereskedelmi tévéhálózatát. Az évtized végére az ország egész területét lefedték Berlusconi csatornái. Mediaset TV nevű cége döntő szerepet játszott politikai sikereiben: a tulajdonában lévő csatornák híradói és más információs műsorai gyakran tartalmaztak burkolt vagy nyílt politikai propagandát. Az amerikai Freedom House 2004-es jelentésében Olaszország minősítését szabadról részben szabaddá rontotta, amit sokan Berlusconi kiterjedt befolyásához kötöttek.

Berlusconi 1986-ban vásárolta meg az AC Milant, 31 évig tartó vezetése alatt az olasz futballklub 29 trófeát nyert, ötször a BEK/BL-serleget is elhódították.

1965-ben vette feleségül Carla Dall’Ogliót, akitől két gyermeke van. 1985-ben elvált, majd öt évvel később feleségül vette Veronica Lario színészőt, akitől három gyermeke született. Berlusconi nőügyei miatt végül 2009-ben felesége bejelentette válási szándékát.

Orbán Viktor a Facebook-oldalán búcsúzott el Berlusconitól, akinek mozgalma a Fidesz átalakítására, a polgári körök mozgalmára is komoly hatással volt. Orbán 2019-ben egyébként úgy fogalmazott egy interjúban:

a legjobb barátom még mindig Berlusconi, nagy ember, korszakos.

Giorgia Meloni videoüzenetben rögzített részvétnyilvánításában Olaszország története egyik legbefolyásosabb emberének nevezte Silvio Berlusconit, aki soha nem félt kiállni nézetei mellett.