Oklahoma egy lépésre van attól, hogy szinte teljesen betiltsák az abortuszt

Néhány kivételtől eltekintve már a terhesség kezdetétől fogva tilos lenne a terhesség-megszakítás.

Oklahoma állam törvényhozása csütörtökön megszavazta azt az abortuszellenes törvényt, amelyet ha aláír az állam kormányzója, azzal az Egyesült Államok legszigorúbb, a művi terhesség-megszakításra vonatkozó jogszabályát léptetik hatályba – írja a New York Times.

A törvény szerint tilos lesz az abortusz „a terhesség bármely szakaszában a megtermékenyítéstől a születésig”,

kivéve, ha a terhesség veszélyezteti az anya egészségét, illetve ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés eredménye, de ez utóbbi esetekben csak akkor, ha az incidensről bejelentést tettek a hatóságoknak.

Az új jogszabály egyúttal lehetőséget teremt arra is, hogy polgári peres eljárást indítsanak olyan személyek ellen, akik tudatosan segítik vagy támogatják a művi terhesség-megszakítást kezdeményező nőt. Ebbe beletartozhatnak azok is, akik olyan jótékonysági szervezeteket támogatnak, amelyek a bajba jutott nőknek segítenek eljutni az USA-n belül az abortuszt lazábban szabályozó államokba. Azok a feljelentők, akik sikeresen perelnek, legalább 10 000 dolláros jutalmat, valamint kártérítést kaphatnak, az őket ért „érzelmi megrázkódtatás” miatt.

A kormányzó, Kevin Stitt már korábban kijelentette, hogy Oklahomát a „legabortuszellenesebb” állammá akarja tenni, és amint aláírja a törvényt, az azonnal életbe lép.

Kapcsolódó
Amerikai nők milliói veszíthetik el az abortuszhoz való jogukat
A mérföldkőnek számító precedens, a Roe vs. Wade mehet a kukába egy kiszivárgott dokumentum szerint.