Pár nappal a nő halála előtt valóra vált egy amerikai pár nagy álma

Ronda Bivensnek azt mondták az orvosok, már csak napjai vannak hátra. Diákkori szerelme tudta, hogy lépni kell.

Ronda Bivens tíz éve él együtt diákkori szerelmével, Matthew Magerrel, két gyerekük is született. A 28 éves amerikai nőnél egy évvel ezelőtt egy ritka daganatos betegséget diagnosztizáltak. Az egyik lábát amputálni kellett, majd kemoterápiás kezelést kapott, de ez sem segített, a rák a tüdejét is megtámadta. Amikor az orvosok közölték, hogy már csak napjai lehetnek hátra, szerelme beváltotta régi ígéretét, és összeházasodtak.

Itt megnézheti a megindító szertartást.

„Régebben mindig azt terveztük, hogy egyszer majd nagy esküvőnk lesz. Amióta kiderült, hogy beteg, mindig azt ismételgettem neki, hogy akárhogy is alakul, mindenféleképpen össze fogunk házasodni” – mondta a férfi az Inside Editionnek. „Azt akartam, hogy kapja meg a nevemet, mielőtt elmegy. Viccelődöm is vele, hogy most már nem mehet sehová, mert össze vagyunk kötve” – tette hozzá Matt, aki szinte el sem engedi felesége kezét, hiszen ki tudja, hogy holnap is együtt lehetnek-e még.

(Daily Mail)

Címkék: házassághospice