Putyin lett a világ legbefolyásosabb embere

A Forbes idei listája szerint már negyedik alkalommal. Obama csak a 48. helyet kapta meg.

Vlagyimir Putyin orosz elnök immár az egymást követő negyedik évben került az amerikai Forbes magazin szerdán közzétett listájának az élére, amely a világ legbefolyásosabb embereit sorolja fel.

A Forbes magazin szerint az orosz elnök kiterjesztette országa befolyását szinte a világ minden szegletében; saját hazájában éppúgy, mint Szíriában, és az amerikai elnökválasztáson is

megkapta, amit akart.

A lap egyúttal megjegyezte, hogy a bevett nemzetközi szabályok nem korlátozzák az orosz államfőt, akinek befolyása megsokszorozódott az elmúlt években.

A Forbes-listán szereplő

A második helyet elfoglaló Donald Trump megválasztott amerikai elnök, akinek nem ártanak a botrányok. Őt támogatja a Kongresszus mindkét háza, személyes vagyona pedig milliárdokra rúg

– írja kommentárjában a magazin.

A harmadik legbefolyásosabb embere egyben a világ legbefolyásosabb nője Angela Merkel német kancellár, aki az Európai Unió legfőbb támaszának számít.

A jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama mindössze a 48. helyet kapta a magazin listáján. Theresa May brit miniszterelnök pedig a 13. helyezett a világ legbefolyásosabb embereinek rangsorában, Francois Hollande francia elnök a 23., míg Abe Sindzó japán kormányfő a 37.

(MTI)