Dollármilliókkal léptek le az Iszlám Állam árulói

Időben leléptek az egérfogóba került iszlamisták az ostromlott Moszulból. Az ISIS vezetése dühöng és el akarja fogni a dezertőröket.
Kapcsolódó cikkek

A szélsőségesek által elrabolt dollármilliókkal és a fegyvereseknek járó zsolddal szökött meg az Iszlám Állam öt harcosa Moszulból – közölte szombaton egy helyi televízió.

Az asz-Szumaríja pánarab tévé szerint a szökevények között van Abu al-Bara al-Kahtáni, aki Moszulban a kivégzésekért volt felelős.

A tévécsatorna úgy tudja, hogy az Iszlám Állam hajszát indított az öt ember kézre kerítésére, hogy elszámoljanak velük. Feltételezések szerint a dezertőrök a szomszédos Szíria irányába indultak.

Az iraki hatóságok október 17-én indítottak ostromot az Iszlám Állam fellegvárának, Moszulnak a visszafoglalására. A harcokban részt vesznek a kurd erők és a nemzetközi terrorellenes szövetség. Moszul, Irak második legnagyobb városa, ahol mintegy 1,3 millió ember él két éve a szélsőségesek megszállása alatt.

(MTI)