Hűséget fogadott az Iszlám Államnak egy brazíliai csoport a riói olimpia előtt

Most először történik Latin-Amerikában olyan, hogy egy csoport nyíltan az Iszlám Állam mellé áll.
Kapcsolódó cikkek

Hűséget fogadott az Iszlám Állam vezetőjének egy brazíliai csoport, írta kedden az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ.

Abu Bakr al-Bagdadit a magát Ansar al-Khilafah Brasilnak nevező mozgalom biztosította támogatásáról bő két héttel a Rio de Janeiróban rendezendő nyári olimpiai játékok kezdete előtt.

Rita Katz, a SITE igazgatója szerint most először fordul elő Latin-Amerikában, hogy egy csoport nyíltan az Iszlám Állam mellé áll.

A Correio de Uberlandia hírportál szerint a brazil szélsőségesek üzenete arab nyelven jelent meg, háttérben a brazil zászlóval.

A brazil hatóságok a napokban bejelentették, hogy a Nizzában múlt csütörtökön elkövetett, több mint 80 halálos áldozattal járó terrortámadás nyomán fokozzák az augusztus 5-én kezdődő ötkarikás játékok miatti biztonsági intézkedéseket. A hét végén a terrorellenes bevetést gyakorolták a brazil biztonsági erők, amelyeknek 85 ezer tagja védi majd a világeseményt.

(mti)