Obama óvatosságra intett Oroszországgal szemben

Az amerikai elnök szerint nem a szankciók fogják eltéríteni Putyint a jelenlegi politikájától.

Az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetendő újabb szankciók ügyében óvatosságra intett Barack Obama amerikai elnök, mert úgy látja, hogy az újabb büntetőintézkedések megítélése megosztottsághoz vezethet az Egyesült Államok és az Európai Unió között.

Obama rámutatott, hogy Washington alapvetően az EU-val összhangban lép fel Ukrajna ügyében. „Úgy gondolom, téves az az elgondolás, amely szerint egyszerűen csak tovább kell fokoznunk a szankciókat és Putyin végül meggondolja magát” – mondta. Szerinte az orosz elnököt az fogja majd eltéríteni a jelenlegi politikájától, ha látja, hogy Amerika és az Európai Unió hosszú távon kiáll egymás mellett.

„Ha azt látják, hogy a koalíció nem repedezik, akkor idővel majd azt mondják, hogy a gazdaságukra nehezedő költségek többet nyomnak a latban, mint bármilyen stratégiai nyereség” – vélekedett az elnök.