Százezer embert veszélyeztetnek az izraeli támadások

Az izraeli hadsereg kedd éjjel ismételten arra szólította fel a Gázai övezet északi részén élőket, hogy a saját biztonságuk érdekében hagyják el otthonukat, mert így elkerülhető, hogy civil áldozatai legyenek a Hamasz iszlamista szervezet állásai ellen intézett légicsapásoknak.
Kapcsolódó cikkek

A Háárec című izraeli lap azt írta, hogy a támadások százezer embert veszélyeztetnek. A hadseregtől származó információk szerint az övezetben ennyi embert szólítottak fel távozásra.

Az Ynet hírportál úgy értesült, hogy Gázaváros keleti, Sudzsaíja nevű kerülete lakóinak közép-európai idő szerint reggel hét óráig adott haladékot az izraeli hadsereg, hogy “mentsék az életüket”.

A Hamasz katonai szárnya, az Ezzedín el-Kasszám Brigádok a Twitter közösségi portálon arról számolt be, hogy a sűrűn lakott övezet keleti részében több száz családot figyelmeztettek, hogy otthonukat légicsapás érheti.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő közölte, szerdán fokozni fogják a támadásokat az egy hete kezdődött offenzíva keretében.

A fellángolt harcokban eddig több mint 180 palesztin vesztette életét, a sebesültek száma hozzávetőleg 1400. A Gázai övezetben 250 épületet romboltak le. Bár palesztin fegyveresek több mint ezer kezdetleges rakétát lőttek ki Izraelre az elmúlt napokban, izraeli oldalon eddig csak egy ember halt meg.