Könnygázzal oszlatják a román tüntetőket

A Btk módosítás miatt összegyűlt tömegnek nem volt engedélye demonstrációra.
Kapcsolódó cikkek

Könnygázt vetett be a román csendőrség a Bukarest belvárosában vasárnap este tartott, előre nem bejelentett demonstráción az erőszakosan fellépő tüntetők megfékezése érdekében – közölte Georgian Enache, a bukaresti csendőrség szóvivője az egyik román hírtelevízió műsorában.

Az interneten szerveződött demonstráció résztvevői a kormány, illetve a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását megszavazó képviselők lemondását követelték, tiltakozva az ellen, hogy a politikusok kivonják magukat a korrupciós cselekmények büntetőjogi felelőssége alól.

A román média szerint vasárnap este több mint ezren vonultak fel Bukarest utcáin, többnyire ugyanazok, akik hónapokig demonstráltak a verespataki ciántechnológiás bányaprojekt ellen.

A békés tüntetők között elvegyült ismert futballhuligánok megdobálták és megpróbálták áttörni a csendőrkordont: ekkor használtak könnygázt a tömegoszlatásra – mondta a szóvivő.