Nem zavarja az ukrán kormányt a tüntetők gyűrűje

Hivatalában ülésezett szerdán Ukrajnában a kabinet annak ellenére, hogy a demonstrálók ezen a reggelen is elállták az épület főbejáratához vezető utat.
Kapcsolódó cikkek

Az épületbe jutást az előző napokhoz hasonlóan ismét megpróbálta megakadályozni néhány száz, hatalomváltást követelő tüntető. Az egyik bejárathoz vezető utat viszont ezúttal a rohamrendőrök és a belügyi alakulatok katonái torlaszolták el autóbuszokkal.

Nincs ok a folytatásra

A kabinet tagjai a rendvédelmi szervek segítségével ezen a bejáraton át jutottak be a kormány épületébe. Mikola Azarov miniszterelnök a kabinet ülésén kijelentette, hogy az ukrán kormány folyamatosan dolgozik és ellenőrzése alatt tartja a helyzetet.


Fotók: AFP/Sergei Supinsky

Leszögezte, hogy már nincs ok folytatni a tüntetéseket. “Az Önök vezetői bűncselekmények elkövetésére buzdítanak. Ők megpróbálnak majd a képviselői mentelmi jog mögé bújni, Önöknek viszont nem lesz ki mögött elrejtőzni” – figyelmeztette a hatalomváltásért tüntetőket.

Rendszám nélkül

Demonstrálóktól származó információk szerint a kormányépület udvarából öt rohamrendőrségi autóbusz hajtott ki délelőtt és egyiken sem volt rendszám. Rámutattak arra, hogy ezzel a Berkut belügyi alakulat ismét jogszabályt sértett, hiszen rendszám nélkül nem közlekedhet egyetlen jármű sem a forgalomban.

A kormány épületét az előző két napban körbezárva tartották a tüntetők, így a hivatal dolgozói nem tudtak bejutni a házba.

Kijev központi terén a demonstrálók önvédelmi egységeket szerveztek, hogy megvédjék magukat, ha rohamrendőrök vagy provokátorok rohamoznák meg a teret. A sajtó szerint már több ezren csatlakoztak az egységekhez.

Médiajelentések szerint a parlament viszont szerda délelőtt nem tudta megkezdeni a munkáját, mert ellenzéki képviselők egy csoportja blokád alá vette az elnöki pulpitust.

Klicsko kormánypártiakat győzött meg

Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetője leszögezte: addig nem hagyják ülésezni a parlamentet, amíg két fő követelésük nem teljesül: Timosenko szabadon bocsátása és a kormány menesztése. Követelte továbbá az EU-párti tüntetéseken kitört zavargások miatt letartóztatott kilenc aktivista szabadon engedését.

Előző nap nem sikerült elérnie az ellenzéknek Azarov és kormánya leváltását, mivel a kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kapta meg a szükséges számú támogató szavazatot.

Vitalij Klicsko ökölvívó, az Ütés (Udar) párt vezetője szerdán elbeszélgetett a parlament épülete előtti ellendemonstráción részt vevő kormánypártiakkal. Közlése szerint az – egyébként alig kétszáz fős – csoportból többen rokonszenveznek a sportolóból lett politikussal, támogatásukról biztosították őt. Klicsko azt tanácsolta nekik, hogy csatlakozzanak a Függetlenség terén tüntetőkhöz.