Elhunyt az egykori lengyel miniszterelnök

Nyolcvanhat éves korában hétfő reggel elhunyt Tadeusz Mazowiecki, akit a kommunista rendszer összeomlása után, 1989-ben Lengyelországban először választottak demokratikus úton miniszterelnökké.
Kapcsolódó cikkek

A jogi egyetemet végzett Mazowiecki tanúja és résztvevője volt Lengyelország legújabb kori történelme legfontosabb eseményeinek. 1980-ban jelen volt a gdanski hajógyár sztrájkoló munkásai között, részt vett a Szolidaritás független szakszervezet létrehozásában, főszerkesztője volt a Szolidaritás hetilapjának.

A hadiállapot idején internálták. Tanácsadója volt Lech Walesának, a Szolidaritás alapítójának és első elnökének. 1989-ben részt vett a lengyel kormány és az ellenzék közötti kerekasztal-tárgyalásokon, amelyek megalapozták a békés átmenetet a kommunista rendszerből a parlamenti demokráciába. Ő lett az első nem kommunista lengyel kormány miniszterelnöke.

A volt Jugoszláviában a polgárháború idején különleges ENSZ-megbízottként tevékenykedett, de tisztségéről lemondott, látva a nemzetközi közösség tétlenségét. 2010 októbere óta a jelenlegi lengyel államfő, Bronislaw Komorowski tanácsadójaként dolgozott.


Tadeusz Mazowiecki (Forrás: MTI/EPA/Patrick Pleul)

Címkék: lengyel