Bukarest: súlyos erőszakhullám várható Szíriában

Románia felszólította állampolgárait, hogy hagyják el az országot. Közben a britek Ciprusra küldték a Királyi Légierő vadászgépeit, védelmi célból. Az EU külügyminiszterei egyelőre nem tartanak válságtanácskozást.
Kapcsolódó cikkek

Szíria mielőbbi elhagyására szólította fel a román állampolgárokat csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium, “a még működő” közlekedési lehetőségek igénybevételével.

A közlemény szerint minden eddiginél súlyosabb erőszakhullám várható: a felkelők állásai sűrűn lakott térségekben vannak, és arra lehet számítani, hogy a kormányerők nehézfegyvereket és légierőt és bevetnek ellenük.

Románia damaszkuszi külképviseletének becslései szerint 12-14 ezer román állampolgár tartózkodik még Szíriában. A konfliktusok kezdete óta a román nagykövetség 500 román állampolgár hazahozatalában segédkezett.

A felhívásban arra kérik a Szíriában tartózkodó román állampolgárokat, hogy közöljék saját, illetve rokonaik adatait és tartózkodási helyét a damaszkuszi nagykövetséggel.

Brit vadászgépek Cipruson

Nagy-Britannia Ciprusra küldte csütörtökön a Királyi Légierő hat vadászgépét “elővigyázatossági intézkedésként a brit érdekek védelmében” – jelentette be a brit védelmi minisztérium.

“A brit légierő hat (Eurofighter) Typhoon sugárhajtású gépét telepítettük ma reggel a ciprusi Akrotiri” támaszpontra – olvasható a minisztérium közleményében, amelyben “a térségben megnövekedett feszültséggel” indokolták a lépést. “Nem azért vannak ott, hogy részt vegyenek egy Szíria elleni katonai akcióban” – tette hozzá a védelmi tárca, hangsúlyozva, hogy feladatuk kizárólag “védekező” jellegű, “levegő-levegő” misszió.

“A miniszterelnök egyértelmű volt a tekintetben, hogy még semmilyen döntés nem született (a Szíriában történtekre való) reagálásunkat illetően, és a kormány közölte, hogy bármilyen katonai beavatkozás előtt szavazás lesz a képviselőházban” – erősíti meg a minisztérium.

A képviselők csütörtök este nyilvánítanak véleményt egy olyan kormányindítványról, amely felszólít a szíriai rezsim általi vegyifegyver-bevetés elítélésére és egy katonai beavatkozás elvi elfogadására. Ez utóbbi azonban egy második szavazást igényel majd az alsóházban.

Egyelőre nem lesz EU-s válságtanács

Jelenleg nem szerepel a tervekben, hogy a szíriai válság miatt összehívják az Európai Unió külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozását – jelentette be csütörtökön az EU külügyi főképviselőjének helyettes szóvivője, Sébastien Brabant.

“A tervek szerint a külügyminiszterek a jövő hét végén találkoznak majd Vilniusban” – mondta Brabant a jövő hét végi informális külügyminiszteri találkozóra utalva, amelyet hagyományosan a tanács soros elnökségét betöltő országban tartanak.

A főképviselő az uniós országok vezetőivel és a nemzetközi partnerekkel is folyamatosan kapcsolatban áll – tette hozzá a szóvivő. Újságírói kérdésre válaszolva rámutatott, hogy az európai közös álláspont kialakítása, a tagállami álláspontok és lépések koordinációja nem igényli feltétlenül, hogy a külügyminiszterek személyesen is találkozzanak. A nagykövetekből álló politikai és biztonságpolitikai bizottság (PSC) a terveknek megfelelően pénteken összeül, és a szíriai helyzet értékelése és megvitatása is szerepel a napirenden.

Az Európai Unió úgy értékeli, hogy az utóbbi napok nyilatkozatainak dacára egyelőre még nem eldöntött kérdés, hogy milyen választ adjon a nemzetközi közösség a múlt heti szíriai eseményekre.

“Számunkra az a fontos, hogy a nemzetközi közösség reakciója azon alapuljon, ami ott, a helyszínen történt. Ezért az ENSZ szakértői vizsgálatát nagyon fontosnak tartjuk. Folyamatosan kapcsolatban állunk a tagállamokkal, de bizonyos döntéseket csak ők, a tagországok hozhatnak meg” – magyarázta a szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy kell-e az EU szerint a katonai beavatkozáshoz az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása, Brabant Ashton hét eleji nyilatkozatát ismételte el, miszerint fontos szerepe van a Biztonsági Tanácsnak, de ettől még mindenki szabadon mérlegelheti a lehetséges lépéseket.

“Büntetés vár Aszad elnökre és halálgépezetére”

A nemzetközi közösségnek meg kell állítania az erőszak eszkalálódását Szíriában – jelentette ki Francois Hollande francia államfő csütörtökön, miután az Elysée-palotában tárgyalt Ahmed Dzsarbával, az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) elnökével.

“Mindent meg kell tenni a politikai megoldásért, de az csak akkor jön el, ha a(z ellenzéki) koalíció képes alternatívaként megjelenni, s ha a nemzetközi közösség képes megállítani az erőszak eszkalálódását, amelynek a vegyi mészárlás csak egy példája” – mondta Hollande.

A francia elnök megismételte, hogy “Franciaország teljes mértékben támogatja az ellenzéket, amely a mi szemünkben és a nemzetközi közösség nagy részének a szemében is a szíriai nép egyetlen képviselője”. Mint mondta, Párizs “meg fog adni minden segítséget, a politikain kívül humanitárius és anyagi segítséget is”.

Nem említette ugyanakkor a megnövelt “katonai támogatást a Szíriai Nemzeti Koalíciónak”, amit kedden bejelentett. Arra utalt, hogy a koalíciónak a Perzsa-öbölből érkezik segítség. Szaúd-Arábia és Katar szállít fegyvereket a lázadóknak.

Ahmed Dzserba a múlt szerdai állítólagos – általa és a nemzetközi közösség nagy része által is a damaszkuszi rezsimnek tulajdonított – vegyifegyver-támadást felidézve azt hangoztatta, hogy “ez a bűntett nem maradhat büntetlenül”, s biztosra vette, hogy büntetés vár Bassár el-Aszad elnökre és “halálgépezetére”.

Címkék: szíriatámadás