Visszaszorítanák Angliában a juttatásturizmust

Több százezer bevándorló igényel szociális juttatásokat Nagy-Britanniában, bár a brit jóléti ellátórendszert illegálisan igénybe vevők aránya csekély.
Kapcsolódó cikkek

Tavaly 371 ezer, külföldön született kérelmező igényelt munkanélküliséghez kötődő szociális juttatást, például munkanélküli segélyt vagy álláskeresési támogatást. Közülük 258 ezren az EU-n kívülről érkeztek Nagy-Britanniába. A bevándorlók által csalárd módon benyújtott támogatási igénylések aránya ugyanakkor mindössze 2 százalék volt – derült ki egy, konzervatív-liberális brit kormánykoalíció által készített összeállításból.

Nyitott kapuk

A Munkáspárt vezette előző brit kormány “teljesen zűrzavaros állapotban hagyta hátra” a bevándorlási rendszert, “milliók jöttek be Nagy-Britanniába a nyitott kapukon … köztük több százezren Kelet-Európából az Európai Unió bővítése után” – fogalmazott Chris Grayling foglalkoztatási és Damian Green bevándorlásügyi államtitkár a konzervatív The Daily Telegraphban írt közös cikkében.

A kimutatásra azért volt szükség, mert a kormány véget akar vetni a “juttatásturizmusnak”, vagyis annak, hogy sokan csak a szociális juttatásokért jönnek Nagy-Britanniába – hangsúlyozta Grayling a BBC-nek.

Véget vetnének

A bevándorlási és a foglalkoztatási ügyekért felelős tárcákat a konzervatív-liberális brit kormánykoalíció nagyobbik pártja, a Konzervatív Párt vezeti. A párt már a koalíció győzelmét hozó 2010-es parlamenti választások kampányában központi kérdéssé tette a bevándorlás visszaszorítását. David Cameron konzervatív párti miniszterelnök több ízben kijelentette azt is, hogy ha a 2004-es EU-bővítés idején a konzervatívok lettek volna kormányon, korlátozták volna a munkaerő-beáramlást az akkor felvett kelet-közép-európai tagállamokból.

Nem hivatalos becslések szerint ugyanakkor a 2004-es bővítés óta Nagy-Britanniában megfordult keleti munkavállalóknak legalább a fele már hazament.

Magyarországról az eddig rendelkezésre álló teljes évi adatok szerint 2004 és 2010 között összesen 54 ezren kérték nagy-britanniai munkavállalásuk bejegyzését.