Szerelem vagy szex Dániában? [Andersen blog]

Ahhoz, hogy erről reális képet tudjak adni: úgy döntöttem, saját magamra „öltöztetem fel” a történetet.
Kapcsolódó cikkek

Az elmúlt négy hónapban nemegyszer értek utol azok a kérdések, amik az ember legszemélyesebb szférájába tartoznak: „Házas vagy? Van gyereked?” Mivel az én válaszom nem és nincs, rögtön ezután „Akkor van pasid?” következett. Amikor erre is nemet mondtam, fokozták… ”Miért? Mi az oka? Hiszen olyan kedves, helyes lány vagy”…

Az érdekes az, hogy én nem úgy érkeztem ide, mint az előző au pair, aki már a második napon bejelentette, hogy férjet találni jött. (Gondolom a vízum motiválta elsődlegesen…) Peruban biztos más a hozzáállás ehhez a kérdéshez.


“Egy egész listát kaphattam volna szingli pasik nevével…” – Fotó: Shutterstock

Találkozásunk első öt percében ezzel meg is tudtak mindent az ember fiáról, persze mindezek közé: a „Hogy hívnak?” és a „Honnan jöttél?” klasszikusok is bekúsznak. A nyelviskolától elkezdve szinte mindenki, akivel kintlétem során beszélgetésbe elegyedtem, erre volt kíváncsi, méghozzá pontosan a felvázolt sorrendben.

Számomra ez elég furcsa, mivel többször is visszapörgettem azokat az időket, amikor angolul tanultam, és nem ezek voltak nyelvelsajátításom kulcskérdései.

Amikor már a sokadik kérdezővel hozott össze a sors, nevetve kérdeztem meg, hogy tulajdonképpen miért olyan fontos ez számukra. Mire a válasz több irányból is ugyanaz volt: szimpatikus vagyok, segíteni szeretnének. Olyannyira, hogy az angol osztálytársam dán férje még azt is komolyan közölte, egy listányi szingli pasit tud nekem egy papíron átnyújtani.

A királyos bejegyzésből is egyértelműen érzékelhető volt, hogy ebben az országban a vegyes, vagyis nemzetközi kapcsolatok/házasságok egyáltalán nem ritkák, sőt a legfelső körökben is gyakoriak. Ez nekem azért érdekes, mert egyik hollandiai utam során, egy ott élő magyar lány azt mesélte nekem, hogy ha a holland fiúk meghallják, hogy nem nyugat-európai nemzet vagy, már sarkon is fordulnak! (Tisztelet persze a kivételnek.)

A dán famíliában, ahol au pair vagyok, a család feje sem győzi hangsúlyozni, hogy ha komolyabb kapcsolatban gondolkodom, akkor az illető mindenképpen dán legyen. Bármelyik más nemzettel lehetőleg csak lazább dolgokban gondolkodjak…

Itt egyébként az egyéjszakás kapcsolatok teljesen elfogadottnak számítanak. Még azon sem rezzennek meg, ha valakinek egy ilyen légyottból például gyermeke is születik.


Dániában nagyon sok a vegyes pár – Fotó: Shutterstock

Egy alkalommal, egy kietlenebb útrészen észrevettem néhány faházat, mire a kérdés hamar utol is ért, mit gondolok, ezek milyen „létesítmények”? (Érdekes, hogy az ilyen kérdéseknél általában a megérzéseim nem hagynak cserben: csavar van a dologban…)

Ezek a házikók nem mások voltak, mint a legális (!) utcalányok munkahelyei. Azon túl, hogy akár számlát is adnak, az sem ritka, hogy egy többgyermekes anyukába botlik az “ügyfél”.

Ha már ennyire belementem, akkor azt is el kell mondanom, hogy a párok számára teljesen természetes a hárman párban verzió. Erre különböző oldalak kínálják számtalan megoldásukat az érdeklődők számára. Illetve a swinger klubbok adta lehetőségeket is előszeretettel veszik igénybe.

Hangsúlyoznám, hogy ez itt teljesen természetes! Nem tabu téma, és nem szégyellik!

Összefoglalásként visszaugranék egy kicsit saját tapasztalataimhoz. A dán férfiak túlnyomó részének HATALMAS önbizalma van! Ami nekem személy szerint nem igazán tetszik, hogy egy-egy buli alkalmával úgy néznek az emberre, hogy egy darab húsnak érzi magát tőle a piacon! Amúgy az eddigi jelöltek (elnézést, kicsit állásinterjúszaga van a megnevezésnek…) nyitottak, érdeklődőek, de ha azt látják, hogy nem, akkor (ki előbb, ki később) felfogják, hogy mi a helyzet.

Kedvenc „fogadóapám” kitalálta, hogy ő annyira szeretne nekem dán férjet fogni… hiába mondom, hogy felnőtt vagyok már, és hogy bízza csak rám ezt a dolgot. Minderre csak rádobott egy lapáttal, hogy a magyarországi hazalátogatásomkor a gyerekek sírtak, hogy elmentem. Újabb e-mail várt, amiben biztosított, hogy most már tényleg a tettek mezejére kíván lépni, hogy a későbbiek folyamán is a közelükben tudjak maradni.

Kíváncsian várom, mi fog történni, de egy biztos: ÉN lennék a legjobban meglepve, ha ez a projekt tető alá kerülne…

Címkék: szexdániaandersen