Egyiptom – Folytatódnak a tüntetések (összefoglaló)

Tüntetők ezrei gyűltek össze vasárnap Kairó központjában, követelve Hoszni Mubarak egyiptomi államfő lemondását, és elutasítva az új alelnök kinevezését.
Kapcsolódó cikkek

“Hoszni Mubarak, Omar Szuleimán, mindketten az amerikaiak ügynökei vagytok” – kiabálták a tiltakozók, miután az elnök (harmincévi országlása során először) alelnököt nevezett ki az eddigi hírszerzőfőnök személyében. Az 1981-ben meggyilkolt Anvar Szadat államfő idején Mubarak volt az alelnök. “Mubarak, Mubarak, vár a gép” – skandálták még a tüntetők.

Az egyiptomi légierő vadászgépei röpültek át többször is Kairó fölött, s helikopterek köröztek a főváros légterében. A repülőgépek és helikopterek röviddel a délután négykor kezdődő kijárási tilalom előtt jelentek meg.

A Kairó központjában lévő Tahrir térre, ahol több ezer tüntető Hoszni Mubarak elnök távozását követelte, újabb, rendfenntartással megbízott katonák érkeztek. Azóta, hogy pénteken a katonaság vette át a közrend fenntartását az egyiptomi fővárosban, a téren páncélosok is állomásoznak.

A tiltakozók véleménye szerint az alacsonyan szálló repülőgépeket és helikoptereket azért küldték, hogy megfélemlítsék őket. A tömeg azonban nem oszlott szét, a kijárási tilalom ellenére folytatták a demonstrációt, amelyen Hoszni Mubarak távozását követelték.

Kairó utcáin vasárnap újból megjelentek a két nappal korábban visszavont rendőrök. Jelenlétüket a 18 milliós városban szükségessé teszi az, hogy a katonák csak részben képesek átvenni a feladataikat. Kairóban vasárnap lőfegyverekkel és botokkal felszerelkezett fiatalok gépkocsikat törtek össze és járókelőket fosztottak ki. A több teherautóval érkező, őrhelyeiket elfoglaló rendőröket több helyen ellenségesen fogadták, s a tiltakozók azt követelték, hogy a rendőröket csak katonákkal együtt vezényeljék ki az utcára.

Hoszni Mubarak elnök felkereste a hadsereg Főhadiszállását, hogy figyelemmel kísérje a biztonsági helyzet alakulását – közölte az országos televízió. Az államfő tárgyalt az általa előző nap kinevezett alelnökkel, Omar Szuleimánnal, Mohammed Huszein Tantávi védelmi miniszterrel, Számi al-Anan vezérkari főnökkel és másokkal.

A Muzulmán Testvériség és más ellenzéki mozgalmak támogatják Mohammed el-Baradeit, hogy tárgyaljon Hoszni Mubarak elnök kormányzatával – mondta Eszám al-Erján, az iszlamista Muzulmán Testvériség egyik vezetője az al-Dzsazíra hírtelevíziónak. A Nobel-békedíjas Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) korábbi vezetője csütörtök éjjel tért haza Bécsből Kairóba. A CNN amerikai hírtelevíziónak vasárnap adott nyilatkozatában ragaszkodott ahhoz, hogy Mubaraknak távoznia kell. Ez mindenki számára világos, és ezzel megmentheti az országot, amely szétesőben van – mondta.

Több ezer elítélt szökött meg legalább négy egyiptomi börtönből, köztük a Kairótól száz kilométerrel északra fekvő Vádi-en-Nátrún börtönéből – közölték biztonsági források.

A foglyok, köztük sok évek óta fogva tartott iszlamista, valamint köztörvényes bűnözők vasárnapra virradó éjjel törtek ki a fegyintézetekből, miután fellázadtak, tüzet okoztak, és lefegyverezték az őrséget – tették hozzá név nélkül nyilatkozó források. Mint mondták, számos fogoly meghalt vagy megsebesült a kitörés közben, de pontos számot nem tudtak vagy nem akartak közölni.

Gazdag egyiptomi és arab üzletemberek sorra hagyják el Egyiptomot családjaikkal együtt.

A kairói repülőtér egyik névtelenül nyilatkozó tisztviselője elmondta, hogy szombaton 19 magánrepülőgép szállt fel a fővárosból a gazdasági elithez tartozó több tucat családdal. Az úti cél legtöbb esetben Dubaj volt. A távozók között van Nagib Szavirisz távközlési mogul, az Orascom Telecom elnök-vezérigazgatója és Huszein Szalem szállodatulajdonos, Hoszni Mubarak elnök egyik bizalmasa.

Eközben a kairói repülőtéren utasok ezrei vesztegeltek, mert a menetrend szerinti járatok egy részét törölték, vagy késtek a pénteken elrendelt kijárási tilalom miatt. Délelőtt mintegy kétezren tolongtak a reptéren, a kijárási tilalom közeledtével azonban legalább 3 ezerre nőtt a várakozók száma.

Több arab ország, így Szaúd-Arábia, Libanon, Egyesült Arab Emírségek és Jordánia kiegészítő járatokat indított, hogy kimenekítse állampolgárait, köztük a diplomaták családtagjait. A légi közlekedés akadozása azzal fenyeget, hogy leáll a turizmus. Elemzők szerint Egyiptom bruttó hazai termékének több mint 11 százalékát adják a turizmusból származó bevételek. A tavalyi év első kilenc hónapjában több mint 9 milliárd, 2009-ben pedig 10,8 milliárd dollárt hozott az államkasszába a turizmus.

Szemtanúk és sajtóértesülések szerint Londonban vannak Hoszni Mubarak egyiptomi elnök legközelebbi családtagjai, köztük fia és brit állampolgársággal is bíró felesége. A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap szerint a londoni Heathrow repülőtéren dolgozó egyiptomi földi kiszolgáló személyzet tagjai arról számoltak be, hogy látták a repülőtéren Suzanne Mubarakot, az egyiptomi államfő 70 éves feleségét.

A Külügyminisztérium az egyiptomi biztonsági helyzet súlyos romlása miatt az I-es, utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolta át Egyiptomban Kairó, Alexandria, Luxor és Szuez városokat – áll a magyar a magyar külügyminisztérium vasárnapi közleményében.

Továbbra is javasolják valamennyi, nem feltétlenül szükséges és indokolt egyiptomi utazás elhalasztását a helyzet általános normalizálódásáig. Azokat, akiknek utazására halaszthatatlan ügyben mégis szükség van, arra kérik, hogy tanúsítsanak fokozott körültekintést és óvatosságot, s egész Egyiptomban következetesen kerüljék a tömegdemonstrációk helyszínét.