Népszava: A média és az oktatás helyzetét vizsgáló EP-küldöttség jön Magyarországra

Eredetileg 2020 májusában látogattak volna ide, de a járvány közbeszólt.

A jövő hét második felében Magyarországra látogat az Európai Parlament (EP) Kulturális és Oktatási Bizottságának kilencfős küldöttsége – írja a Népszava brüsszeli források alapján. A cikk szerint a delegációt Sabine Verheyen német kereszténydemokrata politikus, a parlamenti bizottság elnöke vezeti, és tagja lesz a Fidesz EP-delegációjának tagja, Bocskor Andrea is.

A képviselők eredetileg 2020 májusában jöttek volna Magyarországra (ám a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani), így a lap szerint a látogatásnak nincs köze az uniós támogatásokról szóló tárgyalásokhoz, és a vizit a testület rendes programjába illeszkedik.

A Népszava úgy tudja, hogy a küldöttség november 2-as és 4-e között találkozik majd Csák János kulturális és innovációs, valamint Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel, és Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel is. Megbeszélést folytatnak majd felsőoktatási és kulturális intézmények, valamint civil szervezetek vezetőivel, és felkeresik a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságot is.