Donáth Anna: A vakcinaútlevéllel kapcsolatos döntés még nem végleges, de a kormány biztosítson ingyenes teszteket

Még egy kört lehet róla vitatkozni.

Az EP-ben elfogadott vakcinaútlevél-javaslat jelenlegi formájában alkalmas a keleti védőoltással oltott magyarok hátrányos megkülönböztetésre, ezért erre a javaslatra nemmel szavaztak a Momentum képviselői.  A jelenlegi tervezet szerint csak a nyugati védőoltással oltottak esetében törölnék el automatikusan minden tagállamban a karantén-, illetve tesztelési kötelezettséget, a keleti oltásokra ez nem vonatkozna. Szerencsére a javaslat még nem lépett életbe, a tagállamok képviselőit tartalmazó Tanács ugyanis még módosíthat ezen a hibás elképzelésen.

– írja Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője. A tanács valóban mondhat nemet az elfogadott javaslat mostani állapotára, ebben az esetben újabb körre megy vissza a parlamenti szakbizottságba, és ha második olvasatra sem sikerül róla megegyezni, akkor egyeztető fórum kezdődik, bár eddig ritkán jutnak el a tervezetek.

Ha azonban ebben a formában lép életbe a szabályozás, akkor a magyar kormány úgy tud segíteni a keleti védőoltást kapott magyarokon, hogy ingyenessé teszi a tesztelést azok számára, akik külföldre utaznak. Gulyás Gergely miniszter azonban azt nyilatkozta, hogy az adófizetők pénzét nem érdemes ingyenes tesztelésre költeni. Érdekes módon akkor nem igyekszik ennyire megóvni az adófizetők pénzét, ha létre kell hozni a fideszes elitet eltartó gigaalapítványokat. A kormány addig, amíg nem változik meg az EU szabályozási javaslata, ajánlja fel az ingyenes tesztelést azoknak az utazni szándékozó magyaroknak, akik elfogadták a keleti védőoltások valamelyikét.

– teszi hozzá Donáth Anna. Az ingyenes teszteléssel kapcsolatos javaslat körül majdnem akkora vita volt az Európai Parlamentben, mint a keleti vakcinák elfogadásával kapcsolatban.