Vasárnap a DK is bemutatja a miniszterelnök-jelöltjét

Aki feltehetően Dobrev Klára lesz.

Anyák napján bemutatjuk az embert, aki az elmúlt időszakban megtett 4320 kilométert, felkeresett 39 települést, beszélgetett 71 emberrel és meghallgatott több száz problémát, hogy bemutassa nekünk a Kevesek Magyarországát-

írja Facebook-oldalán a DK.

Miután Dobrev Klára az elmúlt időszakban országjárás tartott, és a kiírásból úgy tűnik, a DK jelöltje jó eséllyel egy anya lesz, így feltehetően ő lesz majd a párt miniszterelnöki aspiránsa, aki elindulhat majd az előválasztáson. Korábban sajtóhírek is szóltak erről.

Eddig Márki-Zay Péter, Jakab Péter, Fekete-Győr András jelezte indulását, de tegnap a Telex azt írta, hogy Karácsony Gergely heteken belül bejelentheti, hogy megméretteti magát.

Hogy ki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, az feltehetően október 10-e után derülhet ki az eddig kiszivárgott menetrend szerint.

Török Gábor szerint, ha Dobrev Klára lesz a befutó, az a Fidesz lottóötösét jelentheti. Ugyanakkor a különböző közvélemény-kutatások szerint Dobrev nem tartozik egyelőre a népszerű lehetőségek közé.

Kapcsolódó
Török Gábor: A Fidesznek Dobrev Klára lenne a lottóötös
Szerinte jövőre egy „egyfejű sárkány fog megküzdeni egy többfejű sárkánnyal, és a politikában az egyfejűek sokkal hatékonyabbak”.