A Mandiner szerint ők kerülhetnek be az egyetemek kuratóriumaiba

A listán szerepel Varga Mihály, Szili Katalin és Stumpf István is.

A parlament fideszes többsége kedden fogadta el azt a törvényt, amely szerint augusztus elsejétől tíz intézménnyel bővül az alapítványi fenntartású egyetemek listája. A kormányközeli Mandiner kedden ezzel kapcsolatban leközölt egy listát azokról a személyekről, akik az érintett egyetemeket fenntartó alapítványok kuratóriumának tagjai lehetnek.

Budapesti Gazdasági Egyetem

Debreceni Egyetem

Dunaújvárosi Egyetem

Magyar Táncművészeti Egyetem

Nyíregyházi Egyetem

Óbudai Egyetem

Pécsi Tudományegyetem

Semmelweis Egyetem

Szegedi Tudományegyetem

Testnevelési Egyetem

Alakul egy új egyetem is, a szőlészettel-borászattal kiemelten foglalkozó Tokaj-Hegyalja Egyetem. Ott a kuratórium elnöke a Mandiner listája alapján pont a modellváltások koordinálásával megbízott kormánybiztos és volt alkotmánybíró, Stumpf István lehet, a testületbe tagjai pedig Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Waberer’s International Nyrt. korábbi társtulajdonosa, Sauska Krisztián, a Sauska Borászat alapítója, Molnár Péter, a Patrícius Borház birtokigazgatója, valamint Bolvári-Takács Gábor, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora lehetnek.