Az orvosbérek után a szuperkórházat is uniós pénzből fizetné a kormány

Kreatív, gazdaságélénkítő tervek helyett régi ötletekre költenének.
Kapcsolódó cikkek

A Fidesz hat évvel ezelőtt jelentette be a budapesti szuperkórház-építési tervét, azonban a megvalósítás meglehetősen vontatottan haladt. Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott 2019 januárjában ugyan néhány hónapon belüli alapkőletételt ígért, de ez azóta se történt meg. Bedros aztán az idén már azt mondta, hogy jövő tavasszal kezdenek és 2026-ra elkészül a kórház. A Népszava cikke szerint nem véletlenül gyorsítanának: pénz áll a házhoz az Európai Uniótól, méghozzá a koronavírus-járvány káros hatásainak csökkentésére létrehozott helyreállítási alapból.

A lap szerint a helyreállítási alap keretéből csak olyan projekteket lehet finanszírozni, amelyeket 2026-ig be lehet fejezni.

Az Orbán-kormány új növekedési pályákat kijelölő, gazdaságélénkítő, kreatív fejlesztések helyett több régóta futó, de nem haladó tervét próbálja eladni Brüsszelben, ezek közé tartozik a szuperkórház terve is.

Erre 260 milliárdot költenének a keretből. A teljes költséget 300 milliárd forintra becsülik.

A kormány az itthoni kommunikációval – miszerint minden a legnagyobb rendben, a kórházak bírják a nyomást – szemben a tervezetben azzal érvelnek a szuperkórház megépítése mellett, hogy „a koronavírus-járvány felhívta a figyelmet a hazai egészségügyi ellátórendszer működésében rejlő hibákra, ugyanakkor a fejlesztés lehetőségeire is”.

A Népszava hozzáteszi: a helyszín a békemeneteken buzgón masírozó, Orbán Viktorral szotyizgató Tamás Lászlótól 4,4 milliárd forintért megvett, a Pilisi Parkerdő Zrt. és a XI. kerületi önkormányzat által ingyen átadott 7 hektáron lett kijelölve. A telkek az autópálya mellett vannak, a mocsaras terület közmű nélküli, egyelőre semmiféle közösségi kapcsolattal nem rendelkezik.