Kövér László: A Jobbikban nincs meg a minimális pénzügyi szakértelem

A szocialisták pedig komolyan vehető pártként jobbat érdemelnek Karácsonynál. A házelnök adott egy remek interjút.

A polgári kormány az állami támogatások növelésén és az így érkező források szabályozott csatornáinak kialakításán keresztül megteremtette annak a feltételeit, hogy semmilyen párt ne szoruljon külső segítségre egy kampány tisztességes megvívásához

– mondta Kövér László Szegeden, ahol csináltak a házelnökkel egy klasszikus alákérdezős interjút. Kövér szerint tehát az Állami Számvevőszék Jobbiknak szánt büntetésén nincs semmi látnivaló, a fideszes politikus szavaival: „egy  magát komoly politikai erőnek gondoló, a kormányrúdhoz képzelő Jobbikban nincs meg az a minimális pénzügyi szakértelem, mely lehetővé tenné, hogy képes legyen a törvényeknek megfelelően gazdálkodni, és ne keveredjen akkora botrányba, amilyenbe a rendszerváltozás óta még egyetlen pártnak sem sikerült.”

Tényleg betiltják a Jobbikot a választás előtt?
Sok a kérdőjel a Jobbik körül, mióta kiderült, hogy az Állami Számvevőszék 663 millió forintra büntetné a pártot, ezzel kisemmizve Vonáékat. Jogos a büntetés? Megszűnik a Jobbik? Nem indul a választáson? Mi áll a háttérben?

Kövér cinikusan azt is közölte, hogy „folyamatosan korrupciót kiáltanak, a kormánykoalíciótól szigorúbb pártfinanszírozási szabályokat követelnek – aminek mi örömmel tettünk eleget –, majd nem tartják be azokat.” Eközben például csak harmadakkora ráfordítást jelentett le az Állami Számvevőszéknek a Fidesz a 2010-es országgyűlési választás kültéri reklámjairól, mint amekkora összeg a Mahir Cityposterrel kötött, 2010. március-áprilisi időszak számláján valójában szerepel. Ebben az ügyben mégsem tett bejelentést az Ügyészséghez az ÁSZ.

2014-ben pedig 180 százalékkal léphette túl a Fidesz a megengedett kampányköltést.

Következzen még néhány Kövér aranyköpés más témákban!

Ráadásul azok helyett, akik pontosan úgy járnak el, mint annak idején Rákosi elvtárs és bandája, akik a néhány hónappal korábban a zsidókat a Dunába lövő nyilasokat minden további nélkül keblükre ölelték, csak hogy legyen egyáltalán tagsága a magyar kommunista pártnak, és onnantól kezdve fátylat is borítottak bűneikre!

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor