A 49 éves befektetési bankár, Robert S. hatalmas összeget fizetett a lengyel szexmunkásnak egy estéért. A szolgáltatások közé fojtogatás is tartozott, ami különösen nehézzé tette a nyomozók számára, hogy megállapítsák a halál okát, ezért egyelőre a fulladást tekintik elsődleges oknak. A férfi a Zürich mellett lévő Dolder Grand Hotelbe rendelte a nőt még 2014-ben. Pár perccel az érkezése után megölte, majd a 25 éves nő testét Kuesnachtban lévő lakásába vitte, ahol a borhűtőbe tette.
A nő rokonai egy héttel később értesítették a rendőrséget, mert már egy ideje nem hallottak a lány felől. A svájci hatóságok ekkor találták meg a férfit is, a házkutatás során pedig előkerült a holttest. A férfi jelenleg előzetesben van, emberöléssel vádolják. A svájci prostituáltak jogaiért küzdő szervezet egyik vezetője elmondta az eset kapcsán, hogy ebben a luxuskategóriában sajnos nem ritka, hogy a vendégek a szadomazo szexért egy vagyont fizetnek, ami azonban nem egyszer a prostituált halálához vezet.
Mirror