Az eset az angliai Newcastle-ben történt. Szerencsére a férfi még egyszer telefonált 13 perccel később, így le tudták nyomozni a hívást. Kimentek hozzá, és egy hatalmas késsel a kezében, ordibálva várta a mentősöket. A fő problémája az volt, hogy nem találta megfelelőnek az ellátást, amit korábban nyújtottak számára a kórházban, amit állítólag fel akart robbantani.
Mivel hamar sikerült elkapni a hazudós álrobbantót, a kórházat még csak ki sem kellett üríteni. Egy héttel a bombariadó után újra telefonált, és azt állította, túladagolta magát gyógyszerrel és megivott rá három üveg bort a biztonság kedvéért. Amikor a mentők kiértek hozzá, újra a késsel a kezében várta őket. Erre a mentősök kihívták a rendőröket, akiket szintén kiabálással fogadott, és már hadonászott is a konyhakéssel.
A rendőröknek ekkor nem volt más választása, mint előkapni a sokkolót, amivel sikerült hatástalanítani a férfit, akit aztán le is tartóztattak. 25 hónap börtönt kapott a bombariadó miatt. A motiváció nem volt sem politikai, sem ideológiai. Egyszerűen segélykiáltásról van szó.