Gyalog indultak a menekültek Hegyeshalomból Ausztriába

A vasútállomásról indulva vágtak neki az útnak, a település kerékpárútján, az 1-es úton lévő régi, úgynevezett kishatárátkelőhöz tartanak.
Kapcsolódó cikkek

Szőke László polgármester elmondta, feltételezése szerint a bevándorlók nem akarják megvárni az Ausztria felé tartó következő vonatot, ezért indultak útnak. A csoportban gyerekek is vannak, a határt körülbelül fél óra alatt el tudják érni, tette hozzá.

Korábban az M1 számolt be arról, hogy korlátozott számban felszállhattak a bevándorlók a budapesti Keleti pályaudvarról Bécsbe, illetve Németországba induló nemzetközi vonatokra, ám Hegyeshalomban előfordult, hogy le kellett szállniuk, hogy elférjenek a köztes állomásokon felszálló utasok.