Az új gyártóbázist azóta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) használja. Az ügyészség válaszából ugyanakkor az is kiderült, hogy az új gyártóbázis bérleti szerződésének vizsgálata alatt olyan adatok merültek fel, amelyek felvetik a jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúját. Ezért a Fővárosi Főügyészség ez év augusztus 22-én ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. A nyomozás lefolytatásával a főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságát bízta meg. Részleteket azonban – tekintettel a nyomozás érdekeire – nem közöltek.
A volt tévéelnök egyébként a kezdettől tagadta, hogy elkövette volna a terhére rótt bűncselekményeket.