Holttestet találtak a Lánchídnál

Körülbelül négy-öt napja kerülhetett a vízbe.
Kapcsolódó cikkek

A Hír24 helyszíni tudósítója elmondta: vasárnap délelőtt, fél tíz körül látta meg, hogy a rendőrök egy női holttestet húznak partra a Lánchíd pesti hídfőjénél. Véleménye szerint egy fiatal, 30-35 év körüli, hosszú hajú nő az áldozat.

Úgy tudni, a test nem most, hanem körülbelül 4-5 napja került a vízbe. Azt, hogy véletlen baleset vagy bűncselekmény áldozata lett, egyelőre nem tudni. Az elsődleges orvosi szakvéleményre még várni kell.


Fotó: Neményi Márton

Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Hír24 információit megerősítve azt mondta: részletekről csak később tud beszámolni, a helyszínelés még tart.

nándorfehérvári diadal emléknapjának eseményei miatt a Nemzeti Közlekedési Hatóság már előzőleg hajózási zárlatot rendelt el a Csepel-sziget és a Lánchíd között. Egy hete egy férfi holttestére bukkantak a Dunában, akkor a Margitszigetnél.

Címkék: vízihulla