EZ A

A 24.HU VÁLOGATÁSA OLYAN CIKKEINKBŐL, AMELYEKET KÉNYELMES HÉTVÉGI OLVASGATÁSHOZ AJÁNLUNK.

EZEN A HÉTEN 11-ET HOZTUNK.

kerner zsolt

A magyar biztos lehülyézte az európai parlamenti képviselőket, de alapvetően nem ezért van botrány körülötte. A bekapcsolva maradt mikrofonja miatt közkinccsé vált mondata viszont pontosan jellemzi Várhelyi munkáját.

schultz antal

Úgy tűnik, a sors után az építőiparra akarja hárítani a felelősséget Recep Tayyip Erdogan, aki amúgy is a 20 éve tartó hatalmát leginkább veszélyeztető választás elé nézett volna a tavasz végén, ám a több tízezer halálos áldozattal járó földrengés után egyre több mindent írnak a török elnök számlájára.

Jászberényi Sándor egy évvel a háború kitörése után az aktuális helyzetről tudósítja Ukrajnából a 24.hu olvasóit. Az első alkalommal arról számol be, mit tapasztalt a Kijev felé vezető úton és a fővárosban.

d. kovács ildikó

Jeff Gerth – aki három évtizeden keresztül volt a New York Times újságírója – azt állítja, hogy a Donald Trumppal kritikus sajtó olyan szakmai hibákat követett el, amelyeket nem lett volna szabad, és eltorzította a valóságot.

spirk józsef / CSÓTI REBEKA

Paár Attila építőipari milliárdos valószínűleg élete üzletét hozta össze Győrben az ETO Park megvásárlásával.

nagy gergely miklós / varga jennifer

A politikus bő fél év után tért vissza a politikába egy „jövőértékelő” beszéddel, ám a Momentum irányítását egyelőre nem akarja visszavenni a jelenlegi elnöktől. De akkor ki ő a pártban, amely beleragadni látszik a kispárti létbe a jelenlegi támogatottsági adatok szerint? Hogy akar kitörni ebből? Csak víziója van, vagy hatalma is?

jankovics márton

Mi mindent köszönhet Dante és a reneszánsz az arab világnak? Francesca Maria Corrao professzor régi küldetésének tekinti, hogy megismertesse az arab kultúrát a nyugati közvéleménnyel, stílszerűen az Emirátusokban interjúztunk vele.

kovács márta / adrián zoltán

Az ukrán–magyar határon található, ötszáz lelkes Uszkán a polgármester jóvoltából megnyitották az idősek otthona épületét a kárpátaljai roma menekültek előtt. A házban a lakókkal, a polgármesterrel és a segítőkkel is beszélgettünk a háború hatásairól és a mindennapok megpróbáltatásairól.

pincési lászló / adrián zoltán

Zsiga Gyula mesteredző szerint az a legnagyobb probléma, hogy a magyar kézilabda rendszerben gondolkodik, az edzők nem az egyént építik fel, hanem a csapathoz keresik az egyéneket. Állítja: akadnak tehetséges, fiatal edzők, de menedzselni kellene őket, a Nemzeti Kézilabda Akadémiának pedig még időt kell adni a kifutáshoz.

csóti rebeka / szajki bálint

A 24.hu munkatársait is díjazták a 41. Magyar Sajtófotó Pályázaton. Galériánk a legjobbak legjobbjaiból.

pincési lászló / adrián zoltán

Az almafa virága az első magyar–vietnámi koprodukciós film, de félő, hogy a diplomáciai kapcsolatok javítása helyett azok drámai romlását okozza majd.

TOVÁBBI VÁLOGATÁSAINK: