Uniós pénzre pályázna? Lehet a centit vágni

Várhatóan az eredetileg tervezettnél korábban, egy hónapon belül kiírják a 2014-2020 közötti új uniós fejlesztési időszak első pályázatait.
Kapcsolódó cikkek

Készen állnak a feltételek arra, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az első pályázatok október helyett már nyár végén, ősz elején megjelenjenek. A pályázatok a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak fejlesztését célozzák – idézte a Nemzetgazdasági Minisztérium uniós források felhasználásáért felelős államtitkárát az MTI.

Ezt olvasta?

Rákossy Balázs a Kossuth Rádió műsorában arra is kitért, hogy a pályázatok jogi keretét biztosító partnerségi megállapodás és az operatív programok tárgyalásai még nem zárultak le az Európai Bizottsággal, ezért a kormány a “költségvetési kockázat terhére” vállalja a pályázatok kiírását.

Hozzátette: a fejlesztéspolitika egyik alappillére, hogy a felzárkóztatást szolgálja, így előtérbe kerül a kis- és középvállalkozások fejlesztése, a munkahelyteremtés és az újraiparosítás. Ez utóbbi keretében a kormány a nagy hagyományokkal rendelkező és magas hozzáadott értékű iparágakat kívánja fejleszteni, mint a járműipar, az élelmiszeripar, az elektronika, a logisztika vagy a turizmus.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az uniós források elosztása tavaly év végétől új rendszerben működik, az egyes szaktárcákhoz került az operatív programok irányítása. Fontos elvnek nevezte a 2014-2020 közötti fejlesztési források elosztásánál, hogy a helyi érdekeket, a helyi tudást és a helyi kapcsolatrendszereket is becsatornázzák a rendszerbe. Így két területfejlesztési operatív program esetében a városi és megyei önkormányzatok, illetve megyei jogú városok komoly befolyást fognak kapni.

Rákossy Balázs szerint az unióval folytatott viták nagyobb része technikai jellegű, ami tárgyalásokkal rövid úton orvosolható.