Surányit meglepte, hogy az MNB megtízszerezte az aranytartalékot

Szerinte az aranynak több hátránya is van a devizával szemben.
Kapcsolódó cikkek

Egy hete jött ki a hír, hogy az MNB megtízszerezte a magyar aranytartalékot. Állítólag a jegybank egy esetleges válságra spekulálva, átláthatatlan pénzügyi manőverrel tízszerezte meg aranytartalékát. Ezzel az aranytartalék a hetven évvel ezelőtti szintre emelkedett. 1986 óta most először vásárolt újra aranyat az MNB. Az aranytartalékot növelő nemesfémet fizikai formájában ez év októberének első felében szállították Magyarországra.

A hvg arról kérdezte Surányi György egyetemi tanárt, az MNB korábbi elnökét, van-e ennek így értelme. A szakember szerint:

Arra is felhívta felhívta a figyelmet, hogy a G20, azaz a világ 19 legnagyobb országát és az Európai Uniót tömörítő szervezet tagjai közül csupán az orosz, a kínai és a török jegybank vásárolt monetáris aranyat. Ellenpéldaként Kanadát említette, ahol egyáltalán nincs aranytartalék, ám senki nem gondolja róluk, hogy emiatt ne lennének kellően erős, stabil, biztonságos ország, fogalmazott.

Szerinte az aranynak több hátránya is van a devizával szemben, ezek:

Kiemelt kép: MTI /Mohai Balázs