Milliókat jelenthet a lakásfelújítás – pluszban, az eladónak

A használt lakások piacán az ingatlanok állapota továbbra is jelentősen befolyásolhatja az eladási árat.
Kapcsolódó cikkek

A használt lakások piacán az ingatlanok állapota továbbra is jelentősen befolyásolhatja a végösszeget – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből. A nagyvárosokban értékesített lakások országos átlagai alapján a felújított téglalakások négyzetméterára az idei évben 441 ezer forint volt, ez 26 százalékkal haladja meg a felújítandó társaik átlagát. A felújított paneleket pedig 8 százalékkal drágábban, 279 ezer forintért lehet eladni, mint a felújítandókat.

Budapesten és a legnagyobb vidéki városokban lehetnek ennél nagyobb különbségek is – ismertette az eredményeket a portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László.

A felújított lakások négyzetméterenként akár 50-100 ezer forintos többletet eredményezhetnek, ezért érdemes mindenképpen mérlegelni a beruházást. A nagyvárosok országos átlagai alapján egy 50 négyzetméteres panelnél 1 millió forint, a téglalakásoknál pedig akár 3-5 millió forint is lehet a felújított lakások árelőnye – ismertette Balogh László.

A szakember szerint azért is érdemes megfontolni a felújítást, mert jóval többen keresik a felújított lakásokat, ez pedig különösen vidéken igaz. Ugyanakkor a felújítandó lakások hamarabb, átlagosan 2-8 nappal elkelhetnek, mint a felújított társaik – tette hozzá.

A felújított lakások iránti nagyobb keresletet a KSH lakásfelmérése is alátámasztja. A magyar háztartások 13 százaléka – mintegy 500 ezer háztartás elégedetlen a jelenlegi lakáskörülményeivel és a környékkel. Ha pedig belevág egy lakásvásárlásba, akkor inkább jó állapotú, felújított lakásba szeretne menni, mint egy olyan ingatlanba, amelyet még korszerűsíteni kell.

Az ingatlanos portál elemzése szerint a lakáseladóknak érdemes tehát számításba venniük az esetleges felújítást és annak költségeit. Bár a felújítandó lakásokra kevesebbet kell költeni eladás előtt, és valamivel hamarabb gazdára találhatnak, a felújítottak a felújítás mértékétől függően jelentős ártöbbletet eredményezhetnek.