Jelentős fordulat jön a békéltetésben

Január elsejétől a bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket is hozhatnak a békéltető testületek.

A bírósági ítéletekkel egyező erejű döntéseket is hozhatnak a békéltető testületek 2024. január 1-jétől – közölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a fogyasztóvédelmi törvény 2024. január 1-jén hatályba lépő módosításai jelentősen átalakítják az alternatív vitarendezési fórumok szervezeti és működési kereteit.

A továbbra is ingyenes és gyors eljárást lefolytató békéltető testületeket érintő legfontosabb változás, hogy akkor is kötelezést tartalmazó határozatot hoz a testület, ha a fogyasztó kérelme megalapozott, és az ügytárgy értéke 200 ezer forint alatti.

Ez azért jelentős, mert korábban csak akkor kerülhetett sor bírósági úton is végrehajtható határozat meghozatalára,

Utóbbi két eset meglehetősen ritka volt, így – ha nem született egyezség – csak bírósági úton ki nem kényszeríthető ajánlást tehettek a békéltető testületek.

A módosítás értelmében viszont, ha a vállalkozás nem tesz eleget a kötelezésnek, bírósági úton a döntés kikényszeríthető, végrehajtható, azaz a bírósági ítéletekkel egyező erejű döntésről van szó. Fontos, hogy ezek a békéltető testületi döntések is megtámadhatók bírósági úton, például, ha a határozat tartalma nem felel meg a jogszabályoknak.

Arra is kitértek, hogy a módosítás miatt január 1-jétől régiós szinten működnek tovább az alternatív vitarendezési fórumok. Azonban a fogyasztók továbbra is kérhetnek személyes meghallgatást a nem régióközpont vármegyeszékhelyeken, valamint a vármegyeszékhelynek nem minősülő megyei jogú városokban is. Ezáltal a korábbi 20 helyett már 27 helyen kerülhet sor békéltető testületi meghallgatásra.

Főszabályként az online meghallgatás intézményét vezeti be a törvénymódosítás, ami a felek számára jelentős idő-, energia- és költségkímélést jelent. Jelezték ugyanakkor, hogyha a fogyasztó szeretné, akkor kezdeményezheti személyes meghallgatás lebonyolítását is.

Kiemelték a békéltető testületek működésének szakmaiságát közvetlenül érintő módosítást is, amely kötelező képzést és alapvizsgát ír elő a testületi elnökök és tagok számára, a megbízatásuktól számított egy éven belül. A képzés és a vizsga célja a békéltető testületek egységes joggyakorlatának kialakítása a szakmai irányító minisztérium iránymutatása alapján – ismertette a szövetség, amely a békéltető testületek 1999. évi megalakításától kezdődően aktív szerepet játszott a testületek működésében, ismertségük növelésében.

A FEOSZ úgy véli, hogy a 2024. január 1-jétől hatályos módosítások elősegítik mind a fogyasztói jogok érvényesítését, mind az egységes jogalkalmazás biztosítását, ezáltal pedig a magyar fogyasztóvédelem erősítését. (MTI)