1,2 milliárdos befektetéssel kezdődött Áder János zöld „angyalsága”

A volt államfő által létrehozott alapítvány kezeli a tőkealapot, amely most először fektet be.

A Kék Bolygó Tőkealap 1,2 milliárd forintos befektetést hajt végre az energiapiacra szakosodott Navitasoft Zrt.-ben – tudta meg az érintettektől a Forbes.hu. A szoftverfejlesztő cég főtulajdonosa és  vezérigazgatója Füzi Ákos energetikai szakközgazdász.

A tőkebevonás első, 400 millió forintos beruházási fázisát a felek március 20-án lezárták. A Navitasoftban a tranzakció végére az alapító és a dolgozók mellett a Kék Bolygó Tőkealap csaknem 25%-os részesedést szerez majd.

A cég legfontosabb célja az energiapiaci digitalizáció és a zöld energia terjedésének támogatása, amely azonos értékeken nyugszik a Kék Bolygó Tőkealap víz- és környezetvédelmi alapértékeivel. A befektetés hozzájárulhat az átálláshoz a tiszta energiára.

Korábban Áder János alapítványa, a Kék Bolygó azért hozta létre a befektetési céget, hogy zöld startupoknak adjanak pénzt.

Kapcsolódó
Orbán milliárdokkal támogatja Áder klímavédelmét
Az erről szóló határozata csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

A volt államfő korábban utalt rá, fontosnak tartja azokat a találmányokat, amelyek a környezettudatos gazdálkodást segítik. A piaci szereplők a nagy sikerre számító, de tőkével nem rendelkező startupok támogatóit nevezik „angyalnak”.

Kapcsolódó
Áder János üzleti angyal lesz
Azért száll be az üzleti életbe egy tőkealappal, hogy zöld startupoknak adjon pénzt.