Nem kevés a gond a gyógyszerek és étrendkiegészítők piacán

Miközben a reklámok jelentős része gyógyszerek fogyasztására buzdít, az internetes kereskedelem bővülésének köszönhetően dinamikusan nő az étrend-kiegészítők piaca is. Ez új kihívásokat jelent mind a fogyasztók, mind a termékek jogszerű forgalmazását felügyelő hatóságok részére. Azért, hogy az emberek csak biztonságos termékekhez férjenek hozzá és ne impulzus alapján válasszanak, az érintett állami szervezetek együtt fognak működni.
Kapcsolódó cikkek

Az Állami Számvevőszék a gyógyszerek és étrend-kiegészítők túlfogyasztásának kockázatairól készített elemzést, amely itt érhető el. Az ÁSZ emellett konzultációt is kezdeményezett, amelyen részt vettek a témában érintett állami ellenőrző intézmények vezetői, így a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Domokos László az ÁSZ elnöke elmondta, hogy a számvevőszék támogató, tanácsadó funkciója keretében olyan témákat is feldolgoz, melyek a közpénzzel gazdálkodó szervezetek mellett a társadalom széles rétegeit is érintik. Az ÁSZ pedig úgy érzékelte, hogy igény van arra, hogy feltárja a gyógyszer és étrend-kiegészítő fogyasztásával kapcsolatos társadalmi dilemmákat, egyfajta vitát generáljon, és közösen beszéljük át a felmerülő kérdéseket.

Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos jó kommunikációs lehetőségnek tartotta a találkozót, hiszen az étrend-kiegészítők alkalmazása fontos népegészségügyi kérdés, amely több szervezetet is érint. A legfontosabb feladat a prevenció, a megelőzés – hangsúlyozta az országos tiszti főorvos, aki elmondta, hogy „tonnaszámra” jelennek meg a piacon naponta az újabbnál újabb készítmények, így kihívás, hogy a hatóságok hogyan veszik fel a versenyt ezzel a dömpinggel. Veszély az is, hogy az emberek mindent beszednek, amiről elhiszik, hogy attól hamarabb meggyógyulnak, vagy épp lefogynak.

Rigó Csaba, a GVH elnöke gratulált az ÁSZ elemzéséhez. Elmondta, hogy az ráirányítja a figyelmet egy olyan fontos területre, ahol kiemelt cél a fogyasztók védelme. A GVH elnöke kifejtette, hogy a pandémia is hozzájárult az étrend-kiegészítők fokozott fogyasztásához, komoly reklámüzletág épült ezekre a termékekre. A GVH nagy erőfeszítést tesz azért, hogy fellépjen azokkal a piaci szereplőkkel szemben, akik étrend-kiegészítőt gyógyhatás ígéretével – mintegy gyógyszerként – reklámoznak. Ez tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, amelyekkel kapcsolatban a GVH széles körű tapasztalattal rendelkezik.

Dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az étrend-kiegészítők az uniós szabályok alapján az élelmiszer kategóriába tartoznak, és bár erre a termékcsoportra az uniós szabályok vonatkoznak, a világ kinyílt, így bármit bárhonnan be lehet szerezni. A hatósági célellenőrzések során tapasztaltak, valamint a közelmúltban a Nébih által végzett közvélemény-kutatás is rámutatnak arra, hogy az internet egyre nagyobb szerepet tölt be az étrend-kiegészítők értékesítésében. Oravecz Márton szerint fontos előrelépés lenne – a folyamatos hatósági ellenőrzés mellett – a vásárlói tudatosság erősítése, továbbá a társhatóságokkal való együttműködés is kiemelt jelentőséggel bír.

Feigl Edit az OGYÉI főigazgató-helyettese szerint a polcokon sok olyan termék van, amivel az Intézet nem is találkozik.Az étrend-kiegészítőknél a termékek száma évről évre nő. A termékek csak notifikációs eljárásra kötelezettek, emiatt a hatóság számára kihívást jelent a biztonság érvényesítése. El Koulali Zakariás, főigazgató-helyettes szerint az emberek a gyógyszerekre gyakran csodaszerként tekintenek, így a primer prevencióra kellene helyezni a hangsúlyt. Üdvözölte az ÁSZ által készített elemzést, amelyből kiemelte azt a fontos megállapítást, mely szerint a gyógyszerész szerepe elsődlegesen az, hogy kapuőrként jelenjen meg a vásárló/beteg és a termék között.

A találkozón részt vett szervezetek vezetői egyetértenek abban, hogy ellenőrzési szinten szükséges a preventív szemlélet erősítése, de emellett fontos az állampolgárok szintjén is a személyes felelősségvállalás tudatosítása, és a prevenció érdekében a lakossági tudatosság jelentheti az egyik megoldást.

A gyógyszerek és étrend-kiegészítők túlfogyasztása témájában több ÁSZ-kisvideó is készült, melyek itt érhetők el:

A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze az ÁSZ-t.

Beveszed? Gyógyszerreklámok.

Étrendkiegészítők: nem tudjuk, mi van a kapszulákban.