A szigorítások bejelentése után óráról órára csökkent az érdeklődés a lakások iránt

De aztán hétvégére visszaállt a keresések száma a szokásos pályára.

Így hatottak a múlt héten csütörtökön bejelentett, pénteken pedig közzétett szigorítások és a harmadik hullám az ingatlanpiacra:

A szigorítások bejelentése után óráról-órára csökkent az érdeklődés az eladó és kiadó lakások iránt. Heti összevetésben 20-25 százalékos volt a visszaesés csütörtökön és pénteken. Vasárnap azonban már kezdett visszaállni a kereslet a március elején megszokott szintre

– közölte Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A friss adatok szerint tehát átmeneti volt a visszaesés és a jelenlegi kilátások alapján a múlt héten bejelentett szigorítások, valamint a harmadik hullám várhatóan nem befolyásolja érdemben a lakáspiac idei teljesítményét. „Ez elsősorban az állami lakásprogram idei évtől elérhető új elemeinek, például a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetésének, a lakásfelújítási program elindításának, a csokos lakások illetékmentességének köszönhető. A tavaly tavaszi korlátozások tapasztalatai alapján elmondható, hogy az extra támogatások nélkül a harmadik hullám jelentősebben is visszavethetné a lakáspiacot” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Balogh László szerint az azért elképzelhető, hogy márciusban a szigorítások miatt februárhoz képest csökkenni fog az adásvételek száma, de a tranzakciókat inkább csak elhalasztják az érintettek. „Mivel az előzetes adatok alapján a vevők is óvatosabbak lettek az ingatlanpiacon, ezért konkrétabb előrejelzést a harmadik hullám hatásairól a következő hetek tendenciái alapján lehet mondani.”