A visszaeső jogsértő cégeknél durván megemelkedhet a munkaügyi bírság

Rendkívül körültekintőnek kell lenniük azoknak a vállalatoknak, vállalkozásoknak, amelyeknél az elmúlt három évben munkaügyi jogsértést tártak fel. Az év elejétől ugyanis új szabályok vonatkoznak a bírság kiszabása során mérlegelendő szempontokra – hívja fel a figyelmet az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás. Azok, akik az említett időszakban már hibáztak, a korábbinál jóval tetemesebb büntetésre számíthatnak.
Kapcsolódó cikkek

Januártól jelentősen megváltoztak a munkaügyi bírságok kiszabása kapcsán alkalmazandó mérlegelési szempontok, miután módosítottak a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvény vonatkozó pontjain. Az év elejétől

Azok a vállalkozások, amelyek munkaügyi ellenőrzés során visszaesőnek bizonyulnak, rendkívül módon megnehezíthetik saját sorsukat. A január elejétől életben lévő szabályok szerint ugyanis esetükben a korábbi jogsértést súlyosbító körülményként értékelik a büntetések kiszabásakor, amely a szokásosnál így jóval nagyobb összegre is rúghat – hangsúlyozta a cég szakértője, dr. Simon László.

Vállalkozások, amelyek különösen érintettek lehetnek

Kiváltképp a különösen veszélyes foglalkoztatási ágazatokban, így az építőipar, a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, valamint a bányászat és az egészégügy terén működő vállalatok részéről indokolt a szokásosnál is nagyobb fegyelem és figyelem. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elmúlt év végén kiadott közleménye ugyanis arra hívta fel figyelmet, hogy az idei év során a munkavédelmi ellenőrzések az említett ágazatokban lesznek intenzívek, de az építőiparban nagy számban várhatóak munkaügyi ellenőrzések is.

Más területen dolgozó cégek sem nyugodhatnak meg azonban, ugyanis a tárca hozzátette, hogy munkaügyi ellenőrzéseket – többek között a feketefoglalkoztatás miatt – az építőiparon kívül is nagy számban tartanak. Ezek szükségességét többek között az ellenőrzések tavalyi, harmadik negyedéves adatai is igazolják, amelyek szerint a foglalkoztatók 70 százalékánál tártak fel a vizsgálatok munkaügyi jogsértéseket. E mellett a feketefoglalkoztatás az ellenőrzések során érintett munkavállalók több mint 15 százalékánál volt bizonyított.

Az eredmények alapján továbbra is kifejezetten gyakorinak számít

Kiemelt kép: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztály.