Eltűntek a vendégek, de van, ahol már mentőövet dobtak a koronavírus miatt bajba jutó szállodásoknak

Székesfehérvár fideszes polgármestere levelet kapott a helyi szállodaigazgatóktól, hogy segítsen nekik a koronavírus miatt kialakult helyzetben. Megpróbál, de ez azért kevés lesz a válság felé rohanó turizmus megmentéséhez. Egy budapesti hostel vezetője arról beszélt lapunknak, hogy napokon belül bezárják a szálláshelyüket.

A székesfehérvári szállodák igazgatói közösen kértek segítséget Cser-Palkovics András fideszes polgármestertől, aki a koronavírusra tekintettel megengedte a hoteleknek, hogy fél évvel később fizessék be a helyi adókat – tudta meg a 24.hu. A szállodavezetők azt kérték, hogy a 2020 márciusában esedékes helyi adók (építményadó, iparűzési adó) befizetési határidejét tolják ki szeptember 15-éig.

Levelükben arról írtak, hogy március 1-jétől tapasztaltak drasztikus visszaesést,

a foglaltságuk pedig mostanra körülbelül 60–80 százalékkal esett vissza,

ráadásul a helyzet napról napra romlik. A vállalati utazásokat a cégek szinte teljesen leállították, a diákcsoportok foglalásait pedig törölték, miközben a sportrendezvények, valamint a városi és országos programok is elmaradnak.

Megjegyezték azt is, a vírus és a válság hatására akár meg is szűnhetnek szálláshelyek a városban, ezért a túléléshez segítségre szorulnak. A polgármester a szállodások levelére másnap válaszolt, és segítségről biztosította őket. Mint írta, a koronavírus okozta, az iparágat érintő negatív hatás méltányolható körülménynek tekinthető.

Elértük a levél egyik aláíróját, a székesfehérvári Szárcsa Hotel ügyvezetőjét, Ritter Juditot, aki családjával üzemelteti a hotelt. Ő azt tapasztalja, hogy a helyzet napról napra rosszabb. Elmondta, akad olyan helyi szálloda, ahol 10 százalék körüli foglaltsággal számolnak a következő napokban, de az sem kizárt, hogy egyszerűen nem lesz vendég néhány hotelben.

Náluk egyelőre másokhoz képest ugyan jobb a helyzet, de így is kétségbeejtő. A 46 szobás Szárcsa Hotelben pár napja még 30 szoba volt lefoglalva, ma 16. Ritter Judit azt mondta, egy éve ilyenkor 75 százalékos foglaltságuk volt, most örül, ha márciusban elérik a 30 százalékot.

Nagyon várjuk a kormány segítségét

– mondja Ritter Judit, aki már most tudja, nemhogy kivenni nem fognak egy forint hasznot a hotelből, saját pénzükből kell majd beletenni. Kénytelenek voltak megszorításokat is bevezetni: ideiglenesen csökkentették a fizetéseket, a béren kívüli juttatásokat pedig befagyasztották. A dolgozók egyelőre szolidárisak, két alkalmazott kivételével mindenki elfogadta a döntést.

Az elmúlt években aranykorát élte a turizmus, ezért sokan azt gondolják, a szállodáknak elég tartalékuk van arra, hogy átvészeljék ezt az időszakot.

Mindenki képez tartalékot, de nem ennyit

– reagált a Szárcsa Hotel vezetője felvetésünkre, aki szerint egy családi vállalkozást pillanatok alatt padlóra tud küldeni akár egy pár hónapos válság is.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) egyelőre egymilliárd forintos vis maior keretet hozott létre a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások megsegítésére, de mindenki tudja, hogy ez ebben a helyzetben aprópénz. Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója csütörtökön azt mondta, nem lehet elvárni a kormánytól, hogy most zsákszámra kezdje el beleönteni a pénzt a turizmusba, az önkormányzatokra is nagy felelősség hárul. Guller szavaiból azt lehetett kivenni, hogy éppen olyan intézkedéseket vár az önkormányzatoktól, mint amit most Székesfehérváron meghoztak.

Húsvétra gyakorlatilag megszűnik a turizmus Budapesten
A turisztikai ügynökség vezetője azt mondja, tényleg kampó, emberemlékezet óta nem volt ilyen súlyos helyzetben az ágazat.

Pár nap alatt eltűntek a vendégek

„Drámai a helyzet” – ezt mondta egy VII. kerületi szálloda munkatársa lapunknak. Jelen állás szerint a várt foglalásuk harmada elmarad. Miután a helyzet teljesen bizonytalan, ezért ők sem tudnak egyelőre konkrétumokat, de azt megemlítette, egyetlen szállodatulajdonostól sem várható el az, hogy alacsony töltöttség mellett is úgy működtesse a hotelt, mint közel teltház idején.

Vagyis számítanak változásokra, ami akár leépítés is lehet. Erre viszont – még ha rövid távon jó döntésnek is tűnhet – hosszú távon ráfaraghat a tulajdonos, mivel így elveszítheti a nehezen megszerezett, jól képzett munkaerőt. Márpedig a válság után újra nagy szükség lesz a tapasztalt szállodai szakemberekre.

Elmondta, hogy a világválság idején látott olyan külföldi példát, ahol a tulajdonos előre menekült. Nyilván ehhez komoly tartalék kell, de Ausztriában akadt olyan hotel, amelyben ekkor szereztek be új ágyneműket, végeztek el kisebb-nagyobb felújításokat, így a válság után előnyből indultak.

Kerestük a Danubius Hotel szállodaláncot is, hogy megtudjuk, mennyire esett vissza szállodáik foglaltsága az elmúlt időszakban és, hogy milyen intézkedéseket terveznek a jövőben. Válaszukban azt írták, hogy a helyzet jelenleg folyamatosan változik éppen ezért részletesebb adatokkal csak később tudnak majd szolgálni. Annyit azért elárultak, hogy márciusban „érzékelik a foglalások esetében a koronavírus hatását, jellemzően budapesti házainknál”.

Egy ötödik kerületi Hostel vezetője arról beszélt portálunknak, hogy

várhatóan napokon belül ideiglenesen bezárják a szállásukat.

Miután vendégeik 99 százaléka külföldről érkezik, ezért az elmúlt napok intézkedéseit követően nem jöttek új foglalások, az eddigieket pedig sorra lemondják.

Beszéltünk egy hetedik kerületi, közkedvelt étterem vezetőjével is, aki elmondta, két hete még semmit nem érzékeltek a koronavírus turizmusra gyakorolt hatásából. Múlt héten viszont már az ilyenkor szokottnál kicsit kevesebben voltak, hétfőre pedig gyakorlatilag eltűntek a vendégek. A helyzet elkeserítő, folyamatosak a lemondások, és az utcáról betérő walk-in vendégek száma is elenyésző.

Egyelőre még senkit nem bocsátottak el, és minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy ez így is maradjon, de kisebb változtatásokat már végrehajtottak. Többen csökkentett óraszámban dolgoznak, volt, akit csak három órára hívtak be, hogy fertőtlenítse le az étterem székeit, asztalait. A munkatársakat pedig nyomatékosan arra kérték, aki egy kicsit is rosszul érzi magát, akár csak fáj a feje, maradjon otthon.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Balaton József